Sebestyén Péter: Kísértések

Pedig mondom és mondom és mondom:
kiszáradt folyóágyban, itt, belül,
nincsen sodrás. Mint egy rontom-bontom
vízihulla: felpuffad, nem merül.  

És még? Összevarrva a szájszélek.
Selyem-anyag a lét; egy széthasadt
ing a tárgy. Nincs történet. Már félek.
Már nyílik és tágul. Végolvasat. 

Eppure io dico e dico e ridico:
qui dentro, nel letto di un fiume essicato,
non v’è corrente. Come un morto affogato,
perbacco: si gonfia, non si inabissa.

E che altro? Le labbra cucite.
L’esistenza è materia – setosa, l’oggetto una
camicia sgarrata. Non v’è storia. Ormai ho paura.
Si sta apprendo si dilata. Lettura finale.