Hans Bülow mesterét, Liszt Ferencet hallgatja (Hungarian)
Ne hazudj, fiam. Ez nem a lengyel lovasság; a fülem még jó. Ne feledd, a muzsika egyszerű, de helyesbíteni lehetetlen. Az Appassionata is érdektelen, ha azt hiszed, technikai perfekciód vagy a huszonnégy hangnem abszolút ismerete jelent valamit. Még az se érdekes, hogy prima vista zongorázol; minden billentyűakrobata képes ilyen bűvészmutatványra. Ráadásul: Te voltál a legjobb, akit egyáltalán tanítani lehetett; ezen felül pedig a vejem. Ne bánkódj Cosima miatt: tulajdonképpen Te menekültél meg tőle. Szőröstül-bőröstül felfalta Richardot. Soha ne félj. Ha félsz, a kotta maga alá gyűr és megaláz. Tudom!, hogyne tudnám: Te vagy az egyedüli dirigens, aki a kilenc szimfónia összes szólamát hangjegyenként ismeri. Azt is tudom, hogy utánad nem lehet többé a régi módon arra a pulpitusra karmesterként felmenni. Ez így jó; legalább megfegyelmezed ezt az egész zenekari csőcseléket… Mégis… ne tiszteld annyira a vezérkönyveket.
(…) Bár: én is féltem. Még régen… az a süket német, Bécsben. Látta az ujjaimat. Mikor a végén feljött a pódiumra, azt hittem, fölpofoz: minimo calculo négyszer melléütöttem. Aztán csak megcsókolt; emlékszem, kávéillata volt… És már időm sincsen, Hans. Amit mostanában írok, még meghallgatni se hajlandó senki. Te sem… és Richard… a Csárdás Macabre után úgy bámult rám, mint egy… egy zenekritikusra. A Nuages gris hallatán dúltan viharzott ki a szalonból, és Cosima fúriaként sziszegte: fölidegesítettem, pedig az orvosok megtiltották, hogy felizgassa magát… a jó Richard… a főtémáit általában tőlem szokta…hmm… kölcsönözni. Megértem Őt; és Téged is. Az én zeném, fiam: Ohne Tonart. Nincsen hangneme. Ahogy Te kiabáltad: ez Unmusik! És már kiröhögnek. Azt hiszed, nem tudom? Az összes tanítványom, még Stradal is, Thomán is… Te is… Mindenki…!
(…) A szívcseppeket, Hans… hetvenéves vagyok. Mennyi taps, hány hisztérikus női levél…hmmm… Már nem fontos… De azért: valahol, valamikor elhangzik a Villa d’Este, és unisono károgják majd: velem kezdődött el a Zukunftmusik… Ez itt fekete és fehér. A klaviatúra nevetségesen könnyen megadja magát. Méghogy játszhatatlanok a dolgaim! Hogy sose írom elő nekik az ujjrendet! Milyen pitiáner társaság, ne vigyorogj, fiam… Így, félvakon, szivarral az ujjaim közt is abszolválom bárkinek a bármilyen művét, amit akarnak! Amit csak akarok…!
(…) Az a lényeg, hogy ne méricskélj. Hiába matematika, ahogy manapság mondják: a nagy fúgák hangjai – in aeternum – megmérhetetlenek, Hans. Most jöjjön Chopin. Az ulánusokat akarom, ahogy rohamoznak. Velük győzhetsz vagy halhatsz; ezen nem tudunk segíteni. De aztán… minden szívdobbanásoddal és kezed minden rezdülésével Te szabod a végtelen harmóniát. Uploaded by | P. T. |
Source of the quotation | S. P. |
|
Hans Bülow ascolta Liszt Ferenc, il suo maestro (Italian)
Figlio mio, non raccontar’ bugie. Questa non è la cavalleria polacca, le mie orecchie sono buone ancora. La musica è semplice, non dimenticarlo, ma rettificarla è impossibile. Anche l’Appassionata è insulsa, se pensi che la tua perfezzione tecnica, o la conoscenza assoluta delle ventiquatro tonalità significhino qualcosa. Perfino suonare il pianoforte a prima vista è irrilevante, ogni virtuoso di tastiera è capace di tal’ gioco di prestigio. Oltre tutto, sei stato tu il migliore a cui si potevano impartire delle lezioni, inoltre sei mio genero. E per via di Cosima non ti cruciare: a dire il vero, sei stat tu ad essertene liberato. Lei ha divorato Richard in un boccone. Non aver paura mai. Se hai paura, la musica ti anienta e ti umilia. Lo so! Figurati se non lo so: Tu sei l’unico direttore d’orchestra, che conosce tutte le parti della sinfonia, nota per nota. Ma lo so bene, che dopo di te nessuno potrà più salire su quel palcoscenico, come direttore d’orchestra, alla vecchia maniera.Ma va bene, cosi: magari ci riuscirài a mettere in riga tutta la ciurmaglia del’orchestra… Eppure…non aver tutta quella reverenza.
(...) Sebbene anch’io avessi avuto paura. Tempo addietro…a Vienna, quel tedesco sordo. Vide le mie dita. Quando alla fine salì sul palcoscenico, credevo volesse schiaffeggiarmi, calcolavo, avrò fatto minimo quattro errori di battitura. Mi dette semplicemente un bacio; sapeva di caffè… Hans, io non ho più neppure tempo. Quel che scrivo ultimamente non è disposto più nessuno ad ascoltare. Neppure tu… è Richard… dopo il Csàrdàs Macabre mi fissò, come… si fissa un critico musicale. Al sentir il Nuage gris, abbandonò tutto sconvolto la sala, Cosima sibillava come una furia: l’ho innervosita, eppure i medici le hanno proibito di inquietarsi… Richard il bravo… i suoi temi principali… hmm… in genere usa prendere in prestito da me. Io lo capisco, e anche te. Figlio mio, la mia musica è: Ohne Tonart. Non ha tono. Come l’hai gridato Tu: questo è Unmusik! Di me ridono tutti quanti. Credi che non lo sappia? Tutti i miei alunni, perfino Stradal e anche Thoman… Anche Tu… Tutti quanti!
(…) Hans, le gocce per il cuore… ho settant’anni. Quanti applausi, quante lettere isteriche di donne… hmmm…Oramai non ha importanza. Comunque: quando da qualche parte risuona la Villa d’Este e all’unisono gracchieranno: la Zukunftmusik è cominciata con me… Questo qua è bianco e nero. La tastiera si arrende in modo ridicolo. Che le mie opere sono ineseguibili! Che non gli prescrivo mai le regole? Qual compagnia meschina, non sghignazzare figlio mio, anche cosi mezzo cieco, col sigaro tra le dita, sono in grado di eseguire qualunque musica di chiunque, totto quel che vogliono! Tutto quel che voglio!
(…) Importante è di non soppesare. Invano è matematica, come si sol dire oggigiorno: Hans, i suoni delle grandi fughe – inaeternum – sono insondabili. Che venga Chopin. Voglio gli ulani, quando vanno alla carica. Con loro o vinci o muori, qui non esiste aiuto. Ma dopo… col ogni tuo battito del cuore, con ogni sussulto delle tue mani, sei Tu che stabilisci l’armonia infinita.
Uploaded by | P. T. |
Source of the quotation | C. I. |
|