Sebestyén Péter: Haikuk O-nak a Nyári Napfordulón

Az Ártatlanok

Könyvébe jegyeztelek.

A bűn sincsen már…

Mi az, amit nem

szabad női szempárba

nézve suttogni?

Seholsem vagy. Mert

minden utolért mindent.

Így történhetett.

Ha ezüstjébe

feküdt a tó, egyszerre

száz eget láthatsz.

Hajnalig hullott.

Nem látta senki. Eső

és vér; halálig.

Feladom magam,

mint egy körözött személy.

Bírám sem lehetsz.

A Hold les: fényét

sóváran siklatja szép

combjaid közé.

Azt mondtam: végső

titkom Te vagy. Nem igaz,

mert a legelső.

Nélküled a szív

nem akarja járni e

nyomorult földet.

Hangot hallottam,

általad; de én voltam,

aki megírta.

- Nem akarom, hogy

fájjon neked, ha ölelsz.

Nem fájt, Kedvesem.

Kék pettyes fehér

ruha volt. Abban látlak,

most és örökre.

Sorsából kilép

és harcol; mindig így volt.

Amíg megölik.