Enciklikák (Hungarian)
Sosem fogok levenni a polcról olyan könyvet, aminek minden sora érdektelen, s amit megírni is felesleges volt. Sosem fogok feleségül venni egy asszonyt, aki meg sem született gyermekünk anyja volt, s akit halálomig szeretnék. Sosem fogok a kegyetlenséggel vagy a könyörületességgel élni. Mindkettőt megtettem már, és egyik sem segít senkinek és semminek, csak a terjedő entrópiának. Sosem fogok megtudni semmit a szellemektől, akik az Ürességet lakják Óya Kannon szentélyében, Utsunomiya hegyén. Sosem fogok gyertyát gyújtani senkiért. Az emlékezés mindazonáltal halálos kötelem mindenkinek. Sosem fogok tagadni többé. Értsétek meg: mindannyian „látókörbe került s utóbb megfigyelés alá vont” személyek vagyunk. Sosem fogok a kamaszkor lázával imádni egyetlen nőt sem, de ne feledjétek: egy lány szobája – ahol először vetkőzött le – az örök varázslat helye. Sosem fogok inni azok egészségére, akiket nem kedvelek. Sosem fogok tüzeket szítani. A parázsban is ott izzik a lángok ős babonája, amiből – ha belefeledkezel – nincs menekülés. Sosem fogok állatra vadászni. Ismerem azt a szenvedélyt; megértem és tartózkodom tőle. Sosem fogok szerénynek mutatkozni avagy szerénykedni. Az embert -- többek között – önimádó hiúságok vezetik. Sosem fogok modorosságért és modortalanságért leteremteni senkit. Ugyanolyan hibák; ugyanolyan gyarlóságok… Sosem fogok sem első, sem második, sem harmadik helyezett lenni. Az úgynevezett győzelemért tülekedni értelmetlenség; nem elég, hogy a versenyen mindenkinek muszáj elindulni? Sosem fogok többé hangosan énekelni. A hangom csúf és rekedt; hamisan vernyákolok; megalázom és megrontom a Dalt. Sosem fogok az eső alá állni, „mert nem vagyok méltó arra, hogy megtisztítson.” Moralistához illő megnyilatkozás: fennkölt és nyálas. Sosem fogok fegyvert senkire, ha nem akarom megölni. Aki önmagát vagy másokat védelmezve mégsem képes gyilkolni (olykor ez nem kerülhető el), azt bármi áron segíteni kell. Sosem fogok falakat és kerítéseket döntögetni. Amennyiben rossz helyen állnak, akkor amúgy is összedőlnek. Sosem fogok kibogozni egyetlen rejtélyes értelmű mondatot sem, mert a megvilágosodás szinte mindig hiábavalóság. Sosem fogok ápolni senkit, ha gondozása közben az jut eszembe: helyesen cselekszem. Rémisztő gondolat. Sosem fogok ezután a női nem titokzatosságára hivatkozni, sem tréfálkozva, sem komolyan. (Szeressétek őket; a lelkükbe furakodni ne próbáljatok!) Sosem fogok felfedezőként elpusztulni egy névtelen sziget partján; tartok tőle, rólam neveznék el. Sosem fogok önszántamból tanácsot adni senkinek. Ha mégis, akkor az napnyugtáig érvényes. Alkony utáni szavaimért virradatig felelős vagyok; tovább nem. Sosem fogok semmi olyat cselekedni, amit nem akarok igazán; már amennyire ez lehetséges. (Nem az.) Mégse számold megalkuvásaid: ha őszinte vagy, belehalhatsz. Sosem fogok odáig alacsonyodni, hogy nem nevezem néven az élőket, a holtakat, és akiket még világra jönni látok. Sosem fogok ’bűnt venni magamra’, mert ez képmutatás. Minden tettem önmagam; igazán csak az. Sosem fogok suttogni akkor, amikor harsogni kell. Önmagadat és másokat is megtisztelhetsz a csöndes beszéddel. Sosem fogok fénylőnek nevezni alig pislákoló dolgokat. Sosem fogok válaszolni azoknak, akik – felelet helyett – a szép hazugságokra várnak. Sosem fogok igazolni nyilvánvaló igazságokat. Aki ráér az ilyesmire, amúgy is megteszi. Sosem fogok ’megverekedni a halállal’. A szókapcsolat szörnyű félreértés: nincs ember, aki bármiféle értelmet adhatna neki. Természetesen nem a gőgös ostobákra gondolok. Sosem fogok tudni az Úr, a Teremtő, a Demiurgosz, az Omega-pont, az Isten titkos neveiről semmit. Odáig jutottunk, hogy nincs könyv, amiben ne lehetne elolvasni őket. Sosem fogok a régi fényképeimen elandalodni. Örömömre szolgál: egyre homályosabbak. Uploaded by | P. T. |
Source of the quotation | Szerző |
|
Encicliche (Italian)
Non leverò mai un libro dallo scaffale, cui ogni riga è insulsa, è stato superfluo perfino a scriverlo. Non sposerò mai una donna, chi del nostro bambino mai nato,la madre era, ma che fino la tomba amerei. Non abuserò mai di efferatezza o di clemenza. Ho fatto già ambedue le cose, non è d’aiuto a niente e a nessuno, solo all’entropia dilagante. Non verrò a sapere niente dei fantasmi, che abitano il Vuoto nel santuario di O’ya Kannon, sul monte Utsunomiya. Non accenderò mai un cero per nessuno. Nondimeno, la memoria, è un vincolo mortale per tutti. Non negherò niente, mai più. Comprendetelo: siamo tutti delle persone “ finite nel’occhio e poi messi sotto osservazione.” Non adorerò mai una donna con la foga di un adolescente, ma non dimenticatelo: la stanza di una ragazza – dove si spogliò per prima volta – è la sede dell’incantesimo eterno. Non berrò mai alla salute di quelli che non gradisco. Non aizzerò mai dei fuochi. Anche nella brace arde l’antica superstizione delle fiamme,da cui – se sei caduto nell’oblio – non c’è scampo. Non caccerò mai un animale. Conosco questa passione, lo comprendo ma mi astengo. Non vorrò mai sembrare umile, o a fare il modesto. L’uomo - tra le altre cose – è guidato, dalla vanità narcisistica. Non vorrei sgridare nessuno, né per la buona, né per la mala creanza. Sono difetti uguali, miserie umane - Non sarò mai né primo, né secondo, né terzo. Sgomitare per la cosiddetta vittoria è senza senso, non è sufficiente, che tutti devono partecipare alla gara? Non canterò mai più a voce alta. La mia voce è brutta e rauca, un mugolio stonato, umilio e deturpo la canzone. Non mi metterò mai sotto la pioggia, perché non son degno d’essere purificato. Manifestazione degna di un moralista: sublime e viscido. Non punterò un’arma su nessuno, se non ho intenzione, di ucciderlo. Colui, che difendendo, sé stesso e gli altri non è in grado di uccidere, (qualche volta è inevitabile) bisogna aiutare. Non percuoterò mai un muro o un recinto. Qualora stanno nel posto sbagliato, crolleranno da soli. Non districherò mai neanche una frase enigmatica, perché l’illuminazione è quasi sempre inutile. Non accudirò nessuno, se durante la cura mi dovesse venire in mente: sto agendo correttamente, un pensiero terrificante. Non farò mai riferimento al mistero femminile, né scherzando, né seriamente (amatele senza tentar’ di penetrare le loro anime). Non perirò, come scopritore, sulle rive di un’isola, senza nome; temo la dedicherebbero a me. Non darò volontariamente un consiglio a nessuno. E se sì, sarà valido solo fino al tramonto. Per le mie parole tra il vespro e l’alba sono responsabile, oltre no. Non farò mai le cose effettivamente non desiderate, per quanto ciò sarà possibile (non lo è). Non calcolare il numero dei tuoi compromessi: se sei sincero potresti impazzire. Non mi abbasserò mai a tanto di non chiamare per nome i vivi, i morti, e tutti quelli che vedrò ancora venire al mondo. Non mi accollerò mai i peccati, perché sarebbe solo ipocrisia. Ogni, mia azione sono io, solamente io. Non sussurrerò mai quando servirà gridare, con una parlata silenziosa rendi onore a te stesso e anche agli altri. Non chiamerò lucenti le cose malapena tremolanti. Non risponderò mai a chi al posto delle risposte aspetta delle bugie pietose. Non giustificherò mai le verità lampanti. Chi ha tempo per queste cose, tanto comunque le farà. Non intavolerò mai una lotta con la morte. Il sintagma è un terribile fraintendimento: non esiste uomo che gli potrebbe dare un qualsiasi senso. Certamente qui non mi riferisco agli spocchiosi stolti. Non saprò mai niente dei nomi segreti, del Signore, del Creatore, del Demiurgo, del Punto – Omega e del Dio. Siamo giunti a un tal punto che non esiste libro in cui non si può legger di loro. Non mi perderò mai trasognato sulle vecchie foto. Il fatto che mi rende felice è: che sono sempre più sbiadite.
Uploaded by | P. T. |
Source of the quotation | Cikos Ibolja |
|