Sebestyén Péter: Blaise Pascal emlékezetére

                             „Le silence éternel des
                             espaces infinis m’effraie.”

                             „Félek a végtelen terek
                             soseszűnő csendjétől.”

Ha összeadod a csend minden másodpercét
amely az első, a második, és a mindezidáig
legutolsó szívdobbanásod között eltelt,
megérted: az Idő, mint ez a papír, üresen áll.
Arra számít, hogy egy gusztustalanul magas
egész számnál abbahagyod matematikád,
megrettenve a halhatatlanságodat jelentő és
gyönyörű sorozat egyszeri kihagyásától,
önmagadtól és attól a Hatalmasságtól, amely
bármikor kijelentheti: beszüntetem a lüktetést.

                       „Le silence éternel des
                       espaces infinis m’effraie.”

                       „Bojim se od stalne tišine
                       bezgraničnih prostora.”

Sabereš li svaku sekundu tišine koja je
istekla između tvog prvog, drugog i
do sada zadnjeg otkucaja srca, shvatićeš:
Vreme je kao i ovaj papir prazan. Računa
na to da kod jednog neukusno velikog
celog broja ostavićeš svoju matematiku
uplašivši od jednokratnog izostanka
prekrasnog niza koja ti besmrtnost obezbeđuje,
od sebe i od one Sile koja svakog momenta
može kazati: prekidam pulsiranje.