Sebestyén Péter: A gyermekkor vége

Húzd el a függönyt. Idebenn eső hólyagozza a felejtés tárgyait.
Papucs az ágy mellett, üres papíron bögre-lenyomat. Bealvad,
csöndje nélkül tekereg a szív s odakinn a csillag meddő tengelyén 
csontmalom dohog. Daruszárny ível a távozási pontra, kinyit a
holdbéli vurstli és búcsúzóul megcsókolsz. Valamilyen ajtó nyikorog,
fölrebben a szél és eltáncolja a halál hidegrózsaszín hajnalát.

Odmakni zavesu. Ovde unutra predmeti zaborava zbog kiše bubre.
Pored kreveta papuča, na praznom papiru otisak šolje. Zgruša se,
srce bez svoje tišine luta a vani na jalovoj osovini zvezde
mlin kostiju mumlja. Tačku odlaska krilo ždrala zasvodi, otvara se
pazar mesečev i poljubiš me za rastanak.
Neka vrata zaškripe,
oživi se vetar i odigra ružičastu
zoru preminuća.