Sebestyén Péter: A gyermekkor vége

Húzd el a függönyt. Idebenn eső hólyagozza a felejtés tárgyait.
Papucs az ágy mellett, üres papíron bögre-lenyomat. Bealvad,
csöndje nélkül tekereg a szív s odakinn a csillag meddő tengelyén 
csontmalom dohog. Daruszárny ível a távozási pontra, kinyit a
holdbéli vurstli és búcsúzóul megcsókolsz. Valamilyen ajtó nyikorog,
fölrebben a szél és eltáncolja a halál hidegrózsaszín hajnalát.

Pull the drapes aside. Inside rain blisters the objects of forgetting.
Slippers by the bed, imprint of mug on blank paper. The heart,
clotting, squirms without its silence and outside, on the star's barren axle,
a bone-mill hammers on. A crane-arm arches towards the point of departure, the moon's
fun park opens, and for a farewell, you kiss me. A door of
some kind creaks,
the wind takes flight and dances the cold-pink dawn of death.