Sajó Sándor: A honti erdőben
A honti erdőben (Hungarian)Ti hegyek, ti erdők, ti susogó lombok! Im, itt vagyok újra, köztetek bolyongok; Nem a régi szivvel, hajh! nem úgy, mint hajdan: Csöndes szomorúság köde ül most rajtam.
Ti virultok most is; virulástok olyan, Mint mikor utolszor erre barangoltam; Visszhangos zúgással üdvözöltök engem, De szivembe' nincs hang, hogy rá visszazengjen.
Üdvözölhetsz csókkal, hűs erdei szellő: Nevethetsz kis virág, illatot lehellő; Zenghetsz a bokorban, csattogó madárdal: — Tele van a szivem messzeszálló vágygyal.
Messze, messze innen, az alföldi rónán, Ott lakik, ott virul az én kedves rózsám; Ott az én világom az ö szép szemében, Ott vagyok én otthon az ö közelében...
Ne itélj meg engem, hegyes-erdős tájam, Hogy messze tetőled uj otthont találtam; Az én kis galambom' ha csak egyszer látnád: Viruló szépségét magad is csodálnád.
Megszereted te is, s óh tudom, ha eljő: Csak őt csókolod majd hűs erdei szellő; Illatod, kis virág, csak körüle szárnyal, S csak neki zengesz majd, csattogó madárdal!
|