Radnóti Miklós: Clouded Sky (Tajtékos ég in English)

Tajtékos égen ring a hold,

csodálkozom, hogy élek.

Szorgos halál kutatja ezt a kort

s akikre rálel, mind olyan fehérek.

Körülnéz néha s felsikolt az év,

körülnéz, aztán elalél.

Micsoda ősz lapul mögöttem ujra

s micsoda fájdalomtól tompa tél!

Vérzett az erdő és a forgó

időben vérzett minden óra.

Nagy és sötétlő számokat

írkált a szél a hóra.

Megértem azt is, ezt is,

súlyosnak érzem a levegőt,

neszekkel teljes, langyos csönd ölel,

mint születésem előtt.

Megállok itt a fa tövében,

lombját zúgatja mérgesen.

Lenyúl egy ág. Nyakonragad?

nem vagyok gyáva, gyönge sem,

csak fáradt. Hallgatok. S az ág is

némán motoz hajamban és ijedten.

Feledni kellene, de én

soha még semmit sem feledtem.

A holdra tajték zúdúl, az égen

sötétzöld sávot von a méreg.

Cigarettát sodrok magamnak,

lassan, gondosan. Élek.

1940. június 8.

The moon hangs on a clouded sky.

I am surprised that I live.

Anxiously and with great care, death looks for us

and those it finds are all terribly white.

Sometimes a year looks back and howls

then drops to its knees.

Autumn is too much for me. It waits again

and winter with waits its dull pain.

The forest bleeds. The hours bleed.

Time spins overhead

and the wind scrawls

big dark numbers on the snow.

But I am still here

and I know why and why the air feels heavy -

a warm silence full of tiny noises circles me

just as it was before my birth.

I stop at the foot of a tree,

Its leaves cry with anger.

A branch reaches down. Is it strangling me?

I am not a coward. I am not weak, I am

tired. And silent. And the branch

is also mute and afraid as it enters my hair.

I should forget it, but I

forget nothing.

Clouds pour across the moon. Anger

leaves a poisonous dark-green bruise on the sky.

I roll myself a cigarette,

slowly, carefully. I live.

Translated by Steven Polgar, S. Berg and S.J. Marks