This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Radnóti Miklós: Deathmarch (Erőltetett menet in English)

Portre of Radnóti Miklós

Erőltetett menet (Hungarian)

Bolond, ki földre rogyván      fölkél és újra lépked,

s vándorló fájdalomként      mozdít bokát és térdet,

de mégis útnak indul,      mint akit szárny emel,

s hiába hívja árok,      maradni úgyse mer,

s ha kérdezed, miért nem?      még visszaszól talán,

hogy várja őt az asszony      s egy bölcsebb, szép halál.

Pedig bolond a jámbor,      mert ott az otthonok

fölött régóta már csak      a perzselt szél forog,

hanyattfeküdt a házfal,      eltört a szilvafa,

és félelemtől bolyhos      a honni éjszaka.

Ó, hogyha hinni tudnám:      nemcsak szivemben hordom

mindazt, mit érdemes még,      s van visszatérni otthon;

ha volna még! s mint egykor      a régi hűs verandán

a béke méhe zöngne,      míg hűl a szilvalekvár,

s nyárvégi csönd napozna      az álmos kerteken,

a lomb között gyümölcsök      ringnának meztelen,

és Fanni várna szőkén      a rőt sövény előtt,

s árnyékot írna lassan      a lassú délelőtt, -

de hisz lehet talán még!      a hold ma oly kerek!

Ne menj tovább, barátom,      kiálts rám! s fölkelek!

 

Bor, 1944. szeptember 15.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://mek.niif.hu/01000/01018/

Deathmarch (English)

Collapsed exhausted, only a fool would rise again

to drag his knees and ankles once more like marching pain

yet press on as though wings were to lift him on his way,

invited by the ditch but in vain, he’d dare not stay...

Ask him, why not? maintaining his pace, he might reply:

he longs to meet the wife and a gentler death. That’s why.

But he’s insane, that poor man, because above the homes,

since we have left them, only a scorching whirlwind roams.

The walls are laid. The plum tree is broken. And the night

lurks bristling as a frightened, abandoned mongrel might.

Oh, if I could believe that all things for which I yearn

exist beyond my heart, that there’s still home and return...

return! the old veranda, the peaceful hum of bees

attracted by the cooling fresh plum jam in the breeze,

the still, late summer sunshine, the garden drowsing mute,

among the leaves the swaying voluptuous naked fruit,

and Fanni waiting for me, blonde by the russet hedge,

while languidly the morning re-draws the shadow’s edge...

It may come true again – see, the moon, so round! – be wise...

Don’t leave me, friend, shout at me, shout! and I will arise!



Uploaded byJakus Laura 1.
Source of the quotationThomas Orszag-Land

Related videos


minimap