Radnóti Miklós: Oh, ancient prisons (Ó, régi börtönök in English)

Ó, régi börtönök nyugalma, szép

    és régimódi szenvedés, halál

költőhalál, fennkölt és hősi kép,

    tagolt beszéd, mely hallgatót talál, -

mily messzi már. A semmiségbe lép,

    ki most mozdulni mer. A köd szitál.

A valóság, mint megrepedt cserép,

    nem tart már formát és csak arra vár,

hogy szétdobhassa rossz szilánkjait.

Mi lesz most azzal, aki míg csak él,

amíg csak élhet, formában beszél

s arról, mi van, - ítélni így tanít.

S tanítna még. De minden szétesett.

Hát ül és néz. Mert semmit sem tehet.

1944. március 27.

Oh, the calm of ancient prisons, sweet

and old-fashioned suffering, death,

poet's death, lofty and heroic sketch,

articulation which finds a listener,-

already so far. He who dares move now,

steps into oblivion. The fog drizzles.

Reality, like a cracked clay pot can

no longer hold its form and waits only

for the chance to fling about its bad fragments.

Now what will become of him who, while he lives,

so long as he can live, speaks in form and

thus teaches to pass judgement on what is.

And still he'd teach. But all has gone to bits.

So he sits and stares. For he cannot do a thing.

March 27, 1944