Pintér Tibor: itt álltak tegnap

mikor a csend felfalta önmagát,
megszakadt nyomok ostoba
egymásutánja:
gyermekkorom sötét tűzfal-félelmeinek
tövében, nyálkásan csillogó
múlt nappalaim.
a derengő, sötétben átvérzett stigmák
övezte arcocskák.
 
azóta történt egy s más. de megint eltérek:
nem, nem, nem edződtem még hozzá
a szívós elviseléshez,
nagyjából egészséges vagyok, munkabíró,
és nem túlságosan
                 semmilyen.

când liniștea se mânca pe sine,
succesiunea neghioabă
de urme întrerupte:
la poalele temerilor de zid antifoc din
copilărie, zilele-mi trecute
strălucind umed.
obraji înconjurați de stigme sângerând
la mijirea întunericului.
 
de atunci una-alta s-a mai întâmplat. dar iarăși mă abat:
nu, nu, nu m-am călit încă destul
să suport greutatea:
în mare sunt sănătos, apt de muncă,
și nu nicicum
                 exagerat.