Pintér Tibor: Teljes zavar

Ma derűs idő kerekedett, zaklatott kezdés
után jól alakultak a dolgok,
a gyermek megjelent.
 
Az autók mindensége, a létezés fix
pontjai.
 
Persze menekülés az óvodából,
persze a túlspilázott így
becsatornázhatatlan, de
érthető féltés.
 
Hinta – palinta a játszón, helyzetek.
Odafelé kérte, hogy fogjam a
kezét. Beletúrt az avarba
majd megpuszilta a kezem.
 
Ilyen zavart még nem éreztem.
 
Mikor jössz el hozzám,
kérdezte?
 
Bármikor…
Már ott is vagyok.

Danas se razvedrio, posle zbrkanog početka
dobro je krenulo,
dete se pojavio.
 
Svet automobila, fiksne tačke
bivstvovanja.
 
Naravno beg od obdaništa,
naravno prekomerna,
tako neuhvatljiva ali
shvatljiva strepnja.
 
Klackalica na igralištu, stanja.
Onamo zamolio da mu ruku
uhvatim. Čeprkao po ševarju
pa mi ruku poljubio.
 
Ovakvu zbunjenost još nisam osećao.
 
Kad ćeš me posetiti,
pitao je?
 
Bilo kad...
Već sam tamo.