Petri György: Despre Nagy Imre (Nagy Imréről in Romanian)

Személytelen voltál, mint a többi zakós-
szemüveges vezér, nem volt érces
a hangod, mert nem tudtad, hogy mit is mondjál

hirtelenjében a sok egybegyűltnek. Épp a hírtelenje
volt szokatlan számodra. Csalódottan
hallgattalak, cvikkeres öregember,
még nem tudtam

a betonudvart, ahol az ügyész
az ítéletet, bizonyára, elhadarta,
sem a kötél durva horzsolását, a végső szégyent.

Ki mondja meg, mi lett volna mondható
arról az erkélyről. Elgéppuskázott lehetőségek
vissza nem térnek. Börtön, halál
nem köszörüli ki a pillanat élit,

ha kicsorbult. De emlékeznünk szabad
a vonakodó, sértett, tétova férfira,
akibe mégis
fölszivároghatott
düh, káprázat, országos vakremény,

mikor arra ébredt
a város: lövik szét.

Ai fost impersonal, ca și ceilalți șefi
cu sacou și ochelari , vocea ta nu sunase
metalic, căci nu știai ce să le spui în grabă

celor adunați laolaltă. Îți era neobișnuită
chiar bruschețea. Te ascultam
dezamăgit, om bătrân cu ochelari,
încă nu cunoșteam

curtea de beton, unde procurorul
probabil citise repede sentința ,
nici julitura funiei - rușinea din urmă.

Cine știe, de pe acel balcon
ce s-ar fi putut spune. Posibilităile pierdute
nu se vor mai întoarce. Temnița, moartea
nu vor mai ascuți niciodată clipa,

dacă s-a tocit. Ne putem aminti
doar de omul ezitant, jignit, șovăitor,
în care totuși
se adunase  mânie,
sclipire, speranță națională oarbă, cînd se trezi brusc

că orașul
e distrus de tancuri.