„A prófétánk dadog. Akinek fontos a szó, annak
nehéz is.”
Eötvös Péter–Esterházy Péter: Halleluja – Oratorium
balbulum
Balbulus Notker –
ezerkilencszázkilencven tavaszán
ott álltam Sankt Gallenben
naív portréd előtt.
Virágok, napfény mindenütt,
szép, steril svájci délelőtt.
És fájt már akkor is a sorsod,
a minden szóért megvívott küzdelem.
Egy apró, jótékony kavics
sem segített meg-megbicsakló,
szegény nyelveden.
De igaz szavak voltak legalább.
Papírhajóid nem mű-vízesések hátán
úszkáltak, hanem néhány tiszta,
keskeny vers-csermelyen.
Harminckilenc esztendős voltam akkor,
te párszáz – de mindketten tudatlanok.
Nem látta egyikünk sem,
hogy jönnek már az anti-dadogók,
a zsíros szájú, jóllakott dalnokok,
a mindig szóra-készek,
a beszéd balkezes iparosai.
A szájukat, Uram,
már befoghatná
végre valaki.
Ha verset olvasok,
a szívem gyakran ökölbe szorul,
és megkérdem magamtól:
tud-e, fog-e bárki még
dadogni itt,
Istennek tetszőn,
Notker Balbulus-ul?