Petőfi Sándor: Valahogy

Várom, várom lakodalmam
Nehezen,
No de hiszen maholnap már
Itt leszen,
Nem a világ ez az egy hét,
Lemorzsolom apródonként
Valahogy.

Szegény ember lánya vagyok,
Az apám
Egy kunyhót sem, egy garast sem
Hagy reám:
Baj, baj! De nem olyan nagy baj,
Azért mi csak elélünk maj`
Valahogy.

Völegényem akaratos
Kis ember,
Én sem hajtok fejet minden
Mindenben,
Tüzes patak a mi vérünk,
Hanem azért csak megférünk
Valahogy.

Ma ő enged, holnap meg én
Engedek,
Igy elejét álljuk szépen
A pörnek,
És ha nappal összeveszünk,
Este majd csak kibékülünk
Valahogy.

Ťažko sa mi čaká, čaká
na sobáš.
Ale veď už dnes či zajtra
tu ma máš.
Týždeň ujde, jak by brnkol,
rozmelním ho ako zrnko.
Nejako.

Dievča z biedy, v biede žiadna
útecha,
peniaz ani dom mi otec
nenechal.
Bieda, bieda! Nie až taká,
prežijeme, čo nás čaká.
Nejako.

Môj ženích je síce malý
srdnatý,
ale ja mu nepopustím
opraty.
V žilách oheň, a nie blato,
veď ja už viem, ako na to.

Nejako.
Dnes ustúpi on a zajtra
zasa ja.
Tak sa hnevom vysmejeme
obaja.
A keď sa aj povadíme,
veď sa večer pomeríme.
Nejako.