Petőfi Sándor: Befordúltam a konyhára…

Befordúltam a konyhára,
Rágyujtottam a pipára...
Azaz rágyujtottam volna,
Hogyha már nem égett volna.

A pipám javában égett,
Nem is mentem én a végett!
Azért mentem, mert megláttam,
Hogy odabenn szép leány van.

Tüzet rakott eszemadta,
Lobogott is, amint rakta;
Jaj de hát még szeme párja,
Annak volt ám nagy a lángja!

Én beléptem, ő rám nézett,
Aligha meg nem igézett!
Égő pipám kialudott,
Alvó szívem meggyúladott.

Zahol som do kuchynôčky,
vzal si ohňa do fajočky,
totiž vzal by si bol iba,
keby mi bol vôbec chýbal.

Videl som ja: fajka horí,
ani nešiel som jej kvôli,
šiel som, že som zazrel dvermi
dnuká dievku driečnu veľmi.

Premilená kládla oheň,
zablčal, keď dúchla podeň,
jaj, a ešte aký mala
oheň v očiach, striga malá!

Len som vkročil, už ma stihla
urieknuť, jak oči zdvihla,
vo fajke mi dohorelo,
v spiacom srdci zahorelo.