Petőfi Sándor: A magyar politikusokhoz
A magyar politikusokhoz (Hungarian)Lenézik a szegény költőket Ez elbizott, kevély urak, Kik a megyék s ország gyülésén Fényes szerepet játszanak. Pusztulj az útból, jó fiú, ki Kopottan ballagsz ott gyalog, Mert eltiportat ezen úr, ki Hintón melletted elrobog.
Azért vannak tán olyan nagyra, Hogy őket paripák viszik, S mig a költő tengődik éhen, Az ő szolgájok is hizik? Vagy, ami még szebb, azt gondolják Talán, hogy fontosabbak ők Az emberiség mérlegén, mint E haszontalan verselők?
Ti, kik úgy fölfuvalkodátok, Tudjátok-e, mik vagytok ti? Az apró napi események Mulandó pásztortüzei. Éjenként lát a vándor, amint Föl-föllobogtok magasan, S reggel felé a nagy tüzeknek Már csak hideg, holt hamva van.
Hozzátok képest, mikor égtek, A költők kicsiny csillagok, E messze csillámló szikráknál Százszor nagyobbak lángitok; De hamvatokat is midőn már A szellők régen elvivék, A távolságban a kis csillag Még akkoron is egyre ég.
Tanuljátok meg, mi a költő, És bánjatok szépen vele, Tanuljátok meg, hogy a költő Az istenség szent levele, Melyet leküld magas kegyében Hozzátok, gyarló emberek, Amelybe örök igazságit Saját kezével írta meg.
S habár más nemzet föl se' venné A költőket, ti magyarok, Költőitek előtt, tinektek Illő, hogy fejet hajtsatok. Oh, a magyar költőknek vajmi Nagy honfi-érdemök vagyon... Szégyen, ha elfelejtettétek! Még nincsen túl fél századon.
Nyelvünk, egyetlen kincsünk, melyet Apáink örökségiből El nem rabolt még az enyészet, Az ellenünk esküdt idő Nyelvünk is veszendőben volt már, Hozzája közel volt a vég, Az országútra kitaszítva Halálos bajban feküvék.
Kevély urak, e szent betegnek Milyen segélyt nyujtottatok? Ha hozzáléptetek, azért volt, Hogy rajta egyet rugjatok! Költők valának ápolói, E rongyos, éhes emberek, Ők ápolák s menték meg... és ti Őket mégis lenézitek!
Pest, 1847. december
|