Pósa Lajos: A magyar szó
A magyar szó (Hungarian)Fenyőkoszorúzta virágos völgy ölén Aranyszavú madár puha fészket rakott... Halljátok-e dalát, milyen szépen csendül! Nyissatok ablakot! Tárjátok ki neki örök szeretettel Legmélyebb rejtekét érző szíveteknek! Zárjátok be oda az édes magyar szót, Mint ahogy a bércek kincset rejtegetnek.
Égbe nyúló fenyők fölzúgnak örömmel: „Hozott Isten, te szép, aranyszavú madár! Fészkedre borulunk, hogy édes otthonod Legyen ez a határ! Dalolj, madár, dalolj! Zengd be ezt a tájat, Hogy virág fakadjon dallamod nyomában! Csöndes rebbenéssel telepedj le sorba A havasi pásztor kicsi kunyhójában!”
Megreszket a bércek kincstermő kebele: „Milyen bűbájos hang! Tündér muzsikája? Szebb, mint a szívemnek, mint arany szívemnek Csengő dobbanása! Muzsikálj, te tündér, bűvös muzsikádon! Varázslelkű dalod legyen az én dalom! Én majd a szívemen, arany szívemen át Százszor, ezerszer is visszhangoztatom!
Tűzzetek lobogót a hegyek ormára, Lengesse zászlónkat valamennyi fenyő! Aranyszavú madár szép szavába zengjen Nemzeti ős erő! Csengj, te szép magyar szó! Dalold be magadat Erdő zúgásába, patak csörgésébe, Völgyek ölén zengő harang kongásába, Fölnevelő dajka altató dalába, Születő gyermek bölcsőrengésébe!”
|
