Nagy László: Freddo d'azzurre giogaie (Kék hegyek hidege in Italian)

Kék hegyek hidege ez az alkony,

odvak, völgyek homállyal tömöttek,

lelkem hallja, ahogy a kövekkel

vasalt paták s kerekek pörölnek.

Süvít a világba kitárt ablak,

suhog az égbe a sudár nyárfa,

zöld ruhájú kozmikus menyasszony,

szélverte kondenzcsíkból a fátyla.

Süt a mindenség, szemembe úsznak

csillagok, vérdíjak, tünemények.

Hullt világokkal felcicomázva

állok, a megváltóm: csak az ének.

Il vespro è freddo d'azzurre giogaie,

Gole, vallate da ombre colmate,

Ode il mio animo come con ghiaie

Zampe questionino e ruote ferrate.

L'imposta sibila al mondo spiegata,

Il pioppo snello stormisce nel cielo,

Cosmica sposa di verde abbigliata

Cui di condensa stria il vento il velo.

Splende il creato, negli occhi intanto

Stelle mi nuotano, taglie, incanto.

Di mondi caduti a cingermi è un manto,

A redimermi soltanto è il canto.