Nagy László: Engelen og hundene (Az angyal és a kutyák in Norwegian)

Mellemet nyomta nehéz álom,

gyémánt fénnyel szememet sütötte:

láttam egy angyalt fönn a dombon

tüskés akácosban megkötözve.

Átlátszó volt az angyal torka,

benne a lélek föl és alá járt,

sárga kutyák két lábra állva

nyaggatták, csomóban tépték tollát.

Korán ébredtem, fájt a szívem,

éreztem, valóság volt az álom,

angyaltollat keresni mentem,

hó ragyogott az egész világon.

En tung drøm lå trykkende på mitt bryst

og glitret med diamantens lys mot øynene:

jeg så en engel bundet oppe på kollen

i det tornfulle akasiekratt.

Engelens svelg var gjennomsiktig,

jeg kunne se sjelen gå opp og ned i det,

mens gule hunder stod omkring henne på to

og drev gjøn med henne og rev i hennes fjær.

Jeg våknet tidlig og hadde vondt i hjertet,

jeg skjønte at drømmen var virkelighet;

jeg gikk for å lete etter englefjær

og fant verden dekket av skinnende sne.