Molnár Ferenc: Chlapci z Pavlovskej ulice (A Pál utcai fiúk in Slovak)

Mikor másnap délután a fiúk úgy fél három körül sorra beszállingóztak a grund kisajtaján, a palánk belső részén nagy papírlapot láttak, mely négy sarkán négy óriási szöggel volt a deszkákhoz szögezve.
A nagy papírlap kiáltvány volt, melyet éjszakája feláldozásával Boka írt. Nagy, nyomtatott betűkkel volt pingálva, fekete tussal, csak éppen a mondatok kezdőbetűi voltak vérpirosak. A kiáltvány teljes szövege így hangzott:

KIÁLTVÁNY!!!
MOST MINDENKINEK TALPON KELL LENNI!
BIRODALMUNKAT NAGY VESZEDELEM FENYEGETI,
ÉS HA NEM LESZÜNK BÁTRAK,
AZ EGÉSZ TERÜLETET ELVESZIK TŐLÜNK!
VESZÉLYBEN A GRUND!
A VÖRÖSINGESEK MEG AKARNAK BENNÜNKET TÁMADNI!
DE MI OTT LESZÜNK, ÉS HA KELL,
ÉLETÜNKKEL IS MEGVÉDELMEZZÜK BIRODALMUNKAT!
MINDENKI TELJESÍTSE KÖTELESSÉGÉT!

AZ ELNÖK

Ma nem volt kedve senkinek sem a métázáshoz. A labda csöndesen pihent Richter zsebében, mert ő volt a labdatáros. A fiúk föl-alá járkáltak, beszélgettek a nemsokára elkövetkezendő háborúról, majd újra meg újra visszatértek a palánkra ragasztott kiáltványhoz, tízszer, hússzor is elolvasták a lelkesítő szavakat. Többen már könyv nélkül is megtanulták, és egy-egy farakás tetejéről harcias hangon szavalták le az alant állóknak, akik viszont szintén könyv nélkül tudták, de azért tátott szájal hallgatták, s miután végighallgatták, visszasiettek a palánkhoz, újra elolvasták, és aztán maguk is egy farakás tetejére másztak, és ők is elszavalták.
Az egész csapat tele volt ezzel a kiáltvánnyal, mely első volt a maga nemében. Igazán nagyon nagy lehetett a baj, s igen komoly a veszedelem, ha Boka arra határozta el magát, hogy kiáltványt bocsát ki a saját legmagasabb aláírásával.
Egyes részleteket már hallottak a fiúk. Itt-ott hallatszott Geréb neve, de biztosat nem tudott róla senki. Az elnök különböző okokból jónak látta titokban tartani a Geréb ügyét. Többek közt azért is, mert úgy számított, hogy itt a grundon fogja rajtakapni, s itt fogja azonnal törvényszék elé állítani. Arra persze még maga Boka se gondolt, hogy a kis Nemecsek a maga szakállára kiszökik a Füvészkertbe, s ott az ellenséges hadak táborának kellős közepén világraszóló botrányt csinál… Ezt csak ma délelőtt tudta meg az elnök az iskolában, a latinóra után, mikor a pincében, ahol a pedellus a vajas kenyeret árulta, Nemecsek félrehívta, és mindent elmondott neki. A grundon azonban még fél háromkor is teljes bizonytalanság uralkodott, s mindenki az elnököt várta. Az általános izgatottsághoz járult még egy külön izgatottság is. A gittegylet kebelében botrány tört ki. Az egyleti gitt kiszáradt. Megrepedezett, és használhatatlanná vált, amit úgy kell érteni, hogy nem lehetett többé nyomkodni. Ez kétségkívül az elnök hibája volt, hisz azt talán a történtek után magyarázni se kell, hogy az egyleti elnök kötelessége volt a gittet meg-megrágni. Kolnay, az új elnök ezt a kötelességét a legrútabbul elmulasztotta. Könnyű kitalálni, hogy kinek volt ez ellen leghamarabb kifogása. Barabás volt az, aki szóvá tette. Egyiktől a másikhoz ment, és éles szavakban kelt ki az új elnök hanyagsága ellen. Szaladgálásának sikere is volt, mert öt perc alatt sikerült a tagok egy részét rábírni arra, hogy rendkívüli gyűlés összehívását követeljék. Kolnay sejtette, hogy miről van szó.
– Jól van – mondta –, de a grund ügye most előbbre való. A rendkívüli gyűlést csak holnapra fogom összehívni.
De Barabás lármázott:
– Ezt nem tűrjük! Úgy látszik, hogy az elnök úr megijedt!
– Tőled?
– Nem tőlem, hanem a közgyűléstől! Követeljük, hogy még mára hívja össze a gyűlést.
Kolnay éppen felelni akart erre, mikor a kapu felől felhangzott a Pál utcaiak jelszava:
– Hahó! Hó! Hahó! Hó!
Mind odanéztek. Boka lépett be a kiskapun. Mellette Nemecsek jött, nagy, piros, horgolt kendővel a nyaka körül. Az elnök megérkezése megakasztotta a vitát. Kolnay hirtelen engedett:
– Hát jó, még ma megtartjuk a közgyűlést. De most előbb meghallgatjuk Bokát.
– Ebbe belenyugszom – felelt Barabás, de már akkor a gittegylet tagjai a többiekkel együtt mind Boka köré sereglettek, és ezer kérdéssel ostromolták.
Ők is odasiettek a csoporthoz. Boka intett, hogy csönd legyen. Aztán nagy figyelem közepette ezt mondta:
– Fiúk! Már olvashattátok a kiáltványban is, hogy milyen veszedelem fenyeget bennünket. Kémeink az ellentáborban jártak, és megtudták, hogy a vörösingesek holnapra tervezik a támadást.
Nagy moraj lett erre. Azt senki se várta, hogy már holnap kitör a háború.
– Igen, holnap – folytatta Boka –, és így mától kezdve kihirdetem az ostromállapotot. Följebbvalójának mindenki föltétlen engedelmességgel tartozik, s a tisztek valamennyien nekem tartoznak engedelmeskedni. Ne higgyétek azonban, hogy ez valami gyerekjáték lesz. A vörösingesek erős fiúk, és sokan vannak. A küzdelem nagyon heves lesz. Senkit se akarunk azonban kényszeríteni, és ezért még most kijelentem, hogy aki nem akar a harcban részt venni, az jelentkezzék.
Nagy csöndlett erre. Senki sem jelentkezett. Boka megismételte a felszólítást:
– Aki nem akar részt venni a háborúban, az álljon elő! Nem áll elő senki?
Egyszerre kiáltottak mind:
– Senki!
– Akkor valamennyien adjátok szavatokat, hogy holnap két órakor itt lesztek.
Sorra mindenki Boka elé járult, és Boka mindeniktől a szavát vette, hogy holnap eljön.
Mikor rendre mindenkivel kezet fogott, emelt hangon így szólt:
– Aki pedig holnap nem lesz itt, az becstelen szószegő, és az be ne tegye ide többé a lábát, mert bottal verjük ki.
Leszik kilépett a sorból:
– Elnök úr – mondta –, mind itt vagyunk, csak Geréb nincs itt.
Erre halálos csönd lett. Mindenki kíváncsian figyelt, hogy ugyan mi is van Gerébbel. De Boka nem volt az a fiú, aki eltér az eredeti tervétől. Ő nem akarta kiszolgáltatni Gerébet, csak úgy, hogy itt a többiek előtt kapja rajta.
Többen kérdezték:
– Mi van Gerébbel?
– Semmi – felelt nyugodtan Boka. – Arról majd máskor beszélünk. Most egyelőre azon legyünk, hogy a csatát megnyerjük. Mielőtt azonban a parancsokat kiosztanám, valamit ki kell jelentenem. Ha van köztetek valami harag, hát annak most legyen vége. Akik haragban vannak egymással, béküljenek ki.
Csönd lett.
– Nos? – kérdezte az elnök. – Nincs köztetek haragos?
Weisz szerényen szólt:
– Én úgy tudom…
– No, ki vele!
– Hogy… Kolnay… meg Barabás…
Boka ránézett Barabásra.
– Igaz ez?
Barabás elpirult.
– Igen – mondta –, a Kolnay…
Kolnay meg azt mondta:
– Igen… a Barabás…
– Hát béküljetek ki azonnal – rivallt rájuk Boka –, mert különben mind a kettőtöket kidoblak innen! Harcolni csak úgy lehet, ha mindnyájan jó barátai vagyunk egymásnak!
A két haragos odasomfordált Boka elé, és kénytelen-kelletlen nyújtott egymásnak kezet. Még el sem eresztették egymás kezét, mikor Barabás megszólalt:
– Elnök úr!
– Mi kell?
– Egy kikötésem volna.
– Nos?
Az, hogy… hogy ha a vörösingesek véletlenül nem támadnának meg bennünket, akkor… akkor… én megint haragban lehessek a Kolnayval, mert…
Boka úgy nézett rá, mintha keresztül akarta volna szúrni ezzel a szempillantással.
– Hallgass!
Erre elhallgatott Barabás. De dúlt-fúlt egy kicsit, és sokért nem adta volna, ha e pillanatban jól oldalba üthette volna Kolnayt, aki vidáman mosolygott…
– Most pedig – szólt Boka –, közlegény, adja ide a haditervet!
Nemecsek szolgálatkészen kapott a zsebéhez, és egy papírlapot vett onnan elő. Ez volt a haditerv, amit Boka ma ebéd után eszelt ki.
…
Letette egy kőre, s a fiúk mind köréje kuporodtak. Mindenki kíváncsian várta, hogy őt hova rendelik, hogy milyen szerep jut neki. Boka pedig elkezdte magyarázni a haditervet:
– Figyeljetek jól ide! Nézzétek mindig a rajzot! Ez itten a mi birodalmunknak a térképe. Az ellenség, a kémek jelentése szerint, egyszerre két oldalról fog támadni: a Pál utca felől és a Mária utca felől. Menjünk sorra. Ez a két négyszög, amelybe A és B van írva, jelenti a kapu védelmére rendelt két zászlóaljat. Az A zászlóalj áll három emberből, Weisz vezérlete alatt. A B zászlóalj szintén három emberből, Leszik vezérlete alatt. A Mária utcai kaput szintén két zászlóalj védi. Itt a C csapat vezére Richter, a D csapat vezére Kolnay.
Egy hang szólt közbe:
– Mért nem én?
– Ki volt az? – szólt szigorúan Boka.

Keď chlapci na druhý deň poobede okolo pól tretej po jednom vchádzali vrátkami parcely, na vnútornej strane plota videli veľký kus papiera, priklincovaný k doske na štyroch rohoch velikánskymi klincami.
Na veľkom kuse papiera bola výzva, ktorú napísal Boka, obetujúc nočný spánok. Namachulil ju veličiznými tlačenými písmenami, čiernym tušom, iba iniciálky viet boli krvavočervené. Výzva znela doslovne takto:

Výzva!!!

Teraz každý musí byť na nohách! Našej ríši hrozí veľké nebezpečenstvo a vezmú nám celé územie, ak nebudeme smeli. Parcela je v nebezpečenstve!
Červenokošeliari chcú na nás zaútočiť!
Ale my tam budeme, a keď treba, i životom obránime našu ríšu!
Nech si každý plní povinnosť!

Predseda.

Dnes nemal nikto vôľu hrať sa na longu. Lopta v pokoji odpočívala v Richterovom vrecku, lebo on mal na starosti úschovu lôpt. Chlapci chodili hore-dolu, zhovárali sa o vojne, ktorá čoskoro nastane, a potom sa znova a znova vracali k výzve vylepenej na plote, prečítali si povzbudivé slová desať, ba i dvadsať ráz. Viacerí sa ju už naučili naspamäť a recitovali ju z niektorého štôsu bojovým hlasom tým, čo stáli dolu a tiež ju beztak vedeli naspamäť, ale počúvali s otvorenými ústami, a keď si ju vypočuli, ponáhľali sa nazad k plotu, odznova si ju prečítali a potom sa i sami vyškriabali na štôs a aj oni ju odrecitovali.
Celý oddiel bol pod dojmom výzvy, svojho druhu prvej. Muselo byť naozaj veľmi zle a nebezpečenstvo veľmi vážne, keď sa Boka rozhodol vydať výzvu so svojím najvyšším podpisom.
Chlapci už počuli jednotlivé podrobnosti. Kde-tu spomínali Gerébovo meno, ale pravdu o ňom nik nevedel. Predseda z rozličných príčin pokladal za dobré udržať Gerébov prípad v tajnosti. Medziiným i preto, lebo rátal s tým, že ho tu na parcele prichytí a hneď ho postaví pred súd. No ani samému Bokovi neprišlo na um, že malý Nemecsek na vlastnú päsť vnikne do botanickej záhrady a tam uprostred nepriateľských vojov urobí škandál, o akom svet neslýchal... To sa predseda dozvedel iba dnes ráno v škole, po hodine latinčiny, keď ho Nemecsek odvolal nabok v pivnici, kde školník predával chlieb s maslom, a všetko mu vyrozprával. Ale na parcele ešte i o pol tretej panovala úplná neistota, všetci čakali na predsedu. K všeobecnému vzrušeniu sa pridružilo i osobitné vzrušenie. V gitovom spolku vypukol škandál. Vyschol spolkový git. Popraskal sa a stal sa neužitočným, teda takto ho už nebolo možné tlačiť. Bola to bezpochyby iba predsedova vina, veď po týchto udalostiach vari ani nemusíme vysvetľovať, že predseda spolku mal občas požuvať git. Kolnay, nový predseda, veľmi hanebne opomenul svoju povinnosť. Ľahko sa dá uhádnuť, kto mu to najskôr vyčítal. Barabás to prvý nastolil. Šiel od člena k členovi a ostrými slovami útočil na nedbanlivosť nového predsedu. Behanie sa mu i vydarilo, lebo za päť minút nakriatol časť členov, aby žiadali zvolať mimoriadnu schôdzu. Kolnay tušil, o čo ide.
– Dobre, – povedal, – ale záležitosť parcely je prednejšia. Mimoriadnu schôdzu zvolám iba nazajtra.
Ale Barabás vrieskal:
– To nestrpíme! Zdá sa, že sa pán predseda naľakal!
– Teba!
– Nie mňa, ale valného zhromaždenia! Žiadame, aby si zvolal schôdzku ešte nadnes.
Kolnay sa mu práve chystal odpovedať, keď od brány zaznelo heslo chlapcov z Pavlovskej ulice:
– Hahó! Hó! Hahó! Hó!
Všetci ta pozreli. Bráničkou vstúpil Boka. Vedľa neho šiel Nemecsek, s červeným háčkovaným šálom na krku. Predsedov príchod prekazil škriepku. Kolnay zaraz povolil.
– No dobre, valné zhromaždenie budeme mať ešte dnes. Ale teraz si najprv vypočujme Boku.
– Súhlasím, – odvetil Barabás, ale vtedy sa už členovia gitového spolku zhŕkli okolo Boku a dorážali na neho množstvom otázok.
Aj oni sa ponáhľali k hlúčiku. Boka kývol, aby stíchli. Potom za veľkej pozornosti povedal:
– Chlapci! Už ste sa mohli dočítať aj vo výzve, aké nebezpečenstvo nám hrozí. Naši špióni boli i v nepriateľskom tábore a zvedeli, že červenokošeliari plánujú útok nazajtra.
Nastal veľký šum. Nečakáli, že vojna vypukne zajtra.
– Áno, zajtra, – pokračoval Boka, – preto už odo dneška vyhlasujem stav obleženia. Každý je povinný bezpodmienečne poslúchať svojho nadriadeného a všetci dôstojníci majú poslúchať mňa. Nemyslite si však, že to bude voľajaká detská hra. Červenokošeliari sú mocní chlapi a je ich mnoho. Boj bude veľmi prudký, ale nechcem nikoho nútiť, preto ešte teraz vyhlasujem, aby sa prihlásil každý, kto sa nechce v boji zúčastniť.
Nastalo veľké ticho. Nik sa neprihlásil, Boka zopakoval výzvu:
– Kto sa nechce zúčastniť vojny, nech vystúpi. Nikto nevystúpi?
Vtom mu zakričali všetci:
– Nikto!
– Tak mi všetci sľúbte, že zajtra o druhej tu budete.
Zaradom prichádzali všetci k Bokovi a Boka od každého prijal sľub, že zajtra príde. Keď si s každým podal ruku, povedal zvýšeným hlasom:
– Kto tu zajtra nebude, je nečestný klamár a nech sem viac nevkročí, lebo ho odtiaľto vyženiem palicou.
Leszik vystúpil z radu:
– Pán predseda, - povedal, – sme tu všetci, len Geréb chyba.
Po jeho slovách nastalo hrobové ticho. Každý bol zvedavý, čo je vlastne s Gerébom. Ale Boka nebol taký chlapec, čo sa odchýli od svojho pôvodného plánu. Chcel vydať Geréba iba tak, že ho prichytí pri čine pred ostatnými.
Viacerí sa opytovali:
– Čo je s Gerébom?
– Nič, – odvetil Boka pokojne. – Pohovoríme si o ňom inokedy. Teraz sa starajme predovšetkým o to, aby sme bitku vyhrali. Prv než by som vydal rozkazy, musím voľačo vyhlásiť. Ak je medzi vami dajaký hnev, hneď teraz ho treba pochovať. Rozhnevaní, pomerte sa!
Nastalo ticho.
– Tak čo? – spýtal sa predseda. – Niet medzi vami hnevníkov?
Weisz skromne nadhodil:
– Ako viem...
– Kolnay a Barabás sa...
Boka pozrel na Barabása:
– Je tak?
Barabás sa zapýril.
– Tak, – povedal, – ten Kolnay...
Kolnay zas povedal:
– Tok... ten Barabás...
– Teda sa hneď udobrite, – zvrieskol na nich Boka, – ináč vás obidvoch odtiaľto vyhodím. Bojovať možno iba tak, ak sme si všetci dobrí priatelia.
Obaja hnevníci sa priplichtili pred Boku a podali si voľky-nevoľky ruky. Ešte si ani nepustili ruky, Barabás už poznamenal:
– Pán predseda!
– Čo chceš?
– Mám istú podmienku.
– Akú?
– To, že... že keby náhodou na nás červenokošeliari nezaútočili... potom sa ja... znova budem hnevať s Kolnaym, lebo...
Boka naň pozrel tak, akoby ho chcel preklať očami:
– Čuš!
Zamĺkol i Barabás. Ešte chvíľočku zúril od jedu a nedal by za svet, keby v tejto chvíli mohol poriadne štuchnúť do boka Kolnayho, čo sa veselo usmieval...
– A teraz, – ozval sa Boka, – vojak, predložte bojový plán.
Nemecsek ochotne siahol do vrecka a vyňal z neho kúštik papiera. Bol to bojový plán, ktorý vymyslel Boka po obede. Bojový plán vyzeral takto:

* * *

Položil ho na kameň a všetci chlapci sa skrčili k nemu. Každý zvedavo čakal, kam určia koho, akú úlohu dostane. Boko dal sa vysvetľovať bojový plán:
– Dávajte dobrý pozor. Všetci sa dívajte na nákres. To je mapa našej ríše. Nepriateľ, podľa hlásení našich vyzvedačov, zaútočí naraz z obidvoch strán. Od Pavlovskej ulice a od Mariánskej ulice. Poďme zaradom. Tieto dva štvorce, do ktorých som vpísal A a B, označujú dva prápory, určené na ochranu brány. Prápor A sa skladá z troch ľudí, pod Weiszovým vedením. Prápor B sa tiež skladá z troch ľudí, pod Leszikovým vedením. Bránu od Mariánskej ulice tiež kryjú dva prápory. Tu je vodcom oddielu C Richter, oddielu D Kolnay.
Prerušil ho hlas:
– Prečo nie ja?
– Kto to bol? – spýtal sa Boka prísne.