Molnár Ferenc: Chlapci z Pavelské ulice (A Pál utcai fiúk in Czech)

Mikor másnap délután a fiúk úgy fél három körül sorra beszállingóztak a grund kisajtaján, a palánk belső részén nagy papírlapot láttak, mely négy sarkán négy óriási szöggel volt a deszkákhoz szögezve.
A nagy papírlap kiáltvány volt, melyet éjszakája feláldozásával Boka írt. Nagy, nyomtatott betűkkel volt pingálva, fekete tussal, csak éppen a mondatok kezdőbetűi voltak vérpirosak. A kiáltvány teljes szövege így hangzott:

KIÁLTVÁNY!!!
MOST MINDENKINEK TALPON KELL LENNI!
BIRODALMUNKAT NAGY VESZEDELEM FENYEGETI,
ÉS HA NEM LESZÜNK BÁTRAK,
AZ EGÉSZ TERÜLETET ELVESZIK TŐLÜNK!
VESZÉLYBEN A GRUND!
A VÖRÖSINGESEK MEG AKARNAK BENNÜNKET TÁMADNI!
DE MI OTT LESZÜNK, ÉS HA KELL,
ÉLETÜNKKEL IS MEGVÉDELMEZZÜK BIRODALMUNKAT!
MINDENKI TELJESÍTSE KÖTELESSÉGÉT!

AZ ELNÖK

Ma nem volt kedve senkinek sem a métázáshoz. A labda csöndesen pihent Richter zsebében, mert ő volt a labdatáros. A fiúk föl-alá járkáltak, beszélgettek a nemsokára elkövetkezendő háborúról, majd újra meg újra visszatértek a palánkra ragasztott kiáltványhoz, tízszer, hússzor is elolvasták a lelkesítő szavakat. Többen már könyv nélkül is megtanulták, és egy-egy farakás tetejéről harcias hangon szavalták le az alant állóknak, akik viszont szintén könyv nélkül tudták, de azért tátott szájal hallgatták, s miután végighallgatták, visszasiettek a palánkhoz, újra elolvasták, és aztán maguk is egy farakás tetejére másztak, és ők is elszavalták.
Az egész csapat tele volt ezzel a kiáltvánnyal, mely első volt a maga nemében. Igazán nagyon nagy lehetett a baj, s igen komoly a veszedelem, ha Boka arra határozta el magát, hogy kiáltványt bocsát ki a saját legmagasabb aláírásával.
Egyes részleteket már hallottak a fiúk. Itt-ott hallatszott Geréb neve, de biztosat nem tudott róla senki. Az elnök különböző okokból jónak látta titokban tartani a Geréb ügyét. Többek közt azért is, mert úgy számított, hogy itt a grundon fogja rajtakapni, s itt fogja azonnal törvényszék elé állítani. Arra persze még maga Boka se gondolt, hogy a kis Nemecsek a maga szakállára kiszökik a Füvészkertbe, s ott az ellenséges hadak táborának kellős közepén világraszóló botrányt csinál… Ezt csak ma délelőtt tudta meg az elnök az iskolában, a latinóra után, mikor a pincében, ahol a pedellus a vajas kenyeret árulta, Nemecsek félrehívta, és mindent elmondott neki. A grundon azonban még fél háromkor is teljes bizonytalanság uralkodott, s mindenki az elnököt várta. Az általános izgatottsághoz járult még egy külön izgatottság is. A gittegylet kebelében botrány tört ki. Az egyleti gitt kiszáradt. Megrepedezett, és használhatatlanná vált, amit úgy kell érteni, hogy nem lehetett többé nyomkodni. Ez kétségkívül az elnök hibája volt, hisz azt talán a történtek után magyarázni se kell, hogy az egyleti elnök kötelessége volt a gittet meg-megrágni. Kolnay, az új elnök ezt a kötelességét a legrútabbul elmulasztotta. Könnyű kitalálni, hogy kinek volt ez ellen leghamarabb kifogása. Barabás volt az, aki szóvá tette. Egyiktől a másikhoz ment, és éles szavakban kelt ki az új elnök hanyagsága ellen. Szaladgálásának sikere is volt, mert öt perc alatt sikerült a tagok egy részét rábírni arra, hogy rendkívüli gyűlés összehívását követeljék. Kolnay sejtette, hogy miről van szó.
– Jól van – mondta –, de a grund ügye most előbbre való. A rendkívüli gyűlést csak holnapra fogom összehívni.
De Barabás lármázott:
– Ezt nem tűrjük! Úgy látszik, hogy az elnök úr megijedt!
– Tőled?
– Nem tőlem, hanem a közgyűléstől! Követeljük, hogy még mára hívja össze a gyűlést.
Kolnay éppen felelni akart erre, mikor a kapu felől felhangzott a Pál utcaiak jelszava:
– Hahó! Hó! Hahó! Hó!
Mind odanéztek. Boka lépett be a kiskapun. Mellette Nemecsek jött, nagy, piros, horgolt kendővel a nyaka körül. Az elnök megérkezése megakasztotta a vitát. Kolnay hirtelen engedett:
– Hát jó, még ma megtartjuk a közgyűlést. De most előbb meghallgatjuk Bokát.
– Ebbe belenyugszom – felelt Barabás, de már akkor a gittegylet tagjai a többiekkel együtt mind Boka köré sereglettek, és ezer kérdéssel ostromolták.
Ők is odasiettek a csoporthoz. Boka intett, hogy csönd legyen. Aztán nagy figyelem közepette ezt mondta:
– Fiúk! Már olvashattátok a kiáltványban is, hogy milyen veszedelem fenyeget bennünket. Kémeink az ellentáborban jártak, és megtudták, hogy a vörösingesek holnapra tervezik a támadást.
Nagy moraj lett erre. Azt senki se várta, hogy már holnap kitör a háború.
– Igen, holnap – folytatta Boka –, és így mától kezdve kihirdetem az ostromállapotot. Följebbvalójának mindenki föltétlen engedelmességgel tartozik, s a tisztek valamennyien nekem tartoznak engedelmeskedni. Ne higgyétek azonban, hogy ez valami gyerekjáték lesz. A vörösingesek erős fiúk, és sokan vannak. A küzdelem nagyon heves lesz. Senkit se akarunk azonban kényszeríteni, és ezért még most kijelentem, hogy aki nem akar a harcban részt venni, az jelentkezzék.
Nagy csöndlett erre. Senki sem jelentkezett. Boka megismételte a felszólítást:
– Aki nem akar részt venni a háborúban, az álljon elő! Nem áll elő senki?
Egyszerre kiáltottak mind:
– Senki!
– Akkor valamennyien adjátok szavatokat, hogy holnap két órakor itt lesztek.
Sorra mindenki Boka elé járult, és Boka mindeniktől a szavát vette, hogy holnap eljön.
Mikor rendre mindenkivel kezet fogott, emelt hangon így szólt:
– Aki pedig holnap nem lesz itt, az becstelen szószegő, és az be ne tegye ide többé a lábát, mert bottal verjük ki.
Leszik kilépett a sorból:
– Elnök úr – mondta –, mind itt vagyunk, csak Geréb nincs itt.
Erre halálos csönd lett. Mindenki kíváncsian figyelt, hogy ugyan mi is van Gerébbel. De Boka nem volt az a fiú, aki eltér az eredeti tervétől. Ő nem akarta kiszolgáltatni Gerébet, csak úgy, hogy itt a többiek előtt kapja rajta.
Többen kérdezték:
– Mi van Gerébbel?
– Semmi – felelt nyugodtan Boka. – Arról majd máskor beszélünk. Most egyelőre azon legyünk, hogy a csatát megnyerjük. Mielőtt azonban a parancsokat kiosztanám, valamit ki kell jelentenem. Ha van köztetek valami harag, hát annak most legyen vége. Akik haragban vannak egymással, béküljenek ki.
Csönd lett.
– Nos? – kérdezte az elnök. – Nincs köztetek haragos?
Weisz szerényen szólt:
– Én úgy tudom…
– No, ki vele!
– Hogy… Kolnay… meg Barabás…
Boka ránézett Barabásra.
– Igaz ez?
Barabás elpirult.
– Igen – mondta –, a Kolnay…
Kolnay meg azt mondta:
– Igen… a Barabás…
– Hát béküljetek ki azonnal – rivallt rájuk Boka –, mert különben mind a kettőtöket kidoblak innen! Harcolni csak úgy lehet, ha mindnyájan jó barátai vagyunk egymásnak!
A két haragos odasomfordált Boka elé, és kénytelen-kelletlen nyújtott egymásnak kezet. Még el sem eresztették egymás kezét, mikor Barabás megszólalt:
– Elnök úr!
– Mi kell?
– Egy kikötésem volna.
– Nos?
Az, hogy… hogy ha a vörösingesek véletlenül nem támadnának meg bennünket, akkor… akkor… én megint haragban lehessek a Kolnayval, mert…
Boka úgy nézett rá, mintha keresztül akarta volna szúrni ezzel a szempillantással.
– Hallgass!
Erre elhallgatott Barabás. De dúlt-fúlt egy kicsit, és sokért nem adta volna, ha e pillanatban jól oldalba üthette volna Kolnayt, aki vidáman mosolygott…
– Most pedig – szólt Boka –, közlegény, adja ide a haditervet!
Nemecsek szolgálatkészen kapott a zsebéhez, és egy papírlapot vett onnan elő. Ez volt a haditerv, amit Boka ma ebéd után eszelt ki.
…
Letette egy kőre, s a fiúk mind köréje kuporodtak. Mindenki kíváncsian várta, hogy őt hova rendelik, hogy milyen szerep jut neki. Boka pedig elkezdte magyarázni a haditervet:
– Figyeljetek jól ide! Nézzétek mindig a rajzot! Ez itten a mi birodalmunknak a térképe. Az ellenség, a kémek jelentése szerint, egyszerre két oldalról fog támadni: a Pál utca felől és a Mária utca felől. Menjünk sorra. Ez a két négyszög, amelybe A és B van írva, jelenti a kapu védelmére rendelt két zászlóaljat. Az A zászlóalj áll három emberből, Weisz vezérlete alatt. A B zászlóalj szintén három emberből, Leszik vezérlete alatt. A Mária utcai kaput szintén két zászlóalj védi. Itt a C csapat vezére Richter, a D csapat vezére Kolnay.
Egy hang szólt közbe:
– Mért nem én?
– Ki volt az? – szólt szigorúan Boka.

Druhý den odpoledne, když se chlapci kolem půl třetí přitrousili malými vrátky na grunt, spatřili na vnitřní straně ohrady velký list papíru, připevněný na čtyřech rozích velikánskými hřebíky k prkennému plotu.
Ten velký list papíru bylo provolání. Boka obětavě věnoval celou noc na to, aby je sepsal. Celé provolání bylo namalováno velkými tiskacími písmeny, černou tuší, jen začáteční písmena vět byla krvavě červená.
V ten den neměl nikdo chuť hrát zaháněnou. Míč klidně odpočíval v Richterově kapse, Richter byl totiž správce míče. Hoši chodili sem a tam po gruntě, rozmlouvali o válce, ke které má co nevidět dojít, znovu a znovu se vraceli k provolání připevněnému na plotě a desetkrát i dvacetkrát předčítali jeho povzbudivá slova. Mnozí se je naučili zpaměti a bojovným tónem pak z některé hranice dříví pronášeli k těm, kdo stáli dole a rovněž už je znali zpaměti, přesto však mu naslouchali s otevřenými ústy, a když je vyslechli až do konce, spěchali zpátky k ohradě, aby si je znovu přečetli, pak se sami vyšplhali na některou haldu dřeva a sami je přednášeli.
Celý oddíl mluvil jen a jen o tom provolání, které bylo první svého druhu. Jistě bylo víc než zle, nebezpečí bylo více než vážné, když se Boka rozhodl vydat takové provolání se svým vzácným podpisem. O některých podrobnostech se již chlapci doslechli. Tu a tam padlo i Gerébovo jméno, nic zaručeného však o něm nikdo nevěděl. Z různých důvodů uznával předseda za správné uchovat tu věc s Gerébem v tajnosti. Mezi jiným také proto, že ho chtěl dopadnout přímo na gruntě a tam, na místě, ho postavit před soud. To však ani Boku nenapadlo, že se malý Nemecsek vypraví na vlastní pěst do botanické zahrady a že přímo uprostřed tábořiště nepřátelských vojsk provede takovou světovou ostudu. Předseda se o tom dověděl teprve dopoledne ve škole, po latině, když si ho Nemecsek ve sklepě, kde školník prodával chléb s máslem, zavolal stranou a všechno mu vypověděl. Na gruntě však vládla ještě o půl třetí odpoledne naprostá nejistota a všichni očekávali předsedův příchod.
K všeobecnému rozčilení se přidružilo ještě jakési rozčileni zvláštní. V kytovém spolku propukl skandál. Spolkový kyt vyschl. Popraskal a nebyl k potřebě, čemuž je nutno rozumět tak, že se už nedal mačkat. Byla to bezesporu předsedova chyba, vždyť snad po událostech, které se sběhly, není už třeba vysvětlovat, že je povinností předsedy spolku žvýkat kyt. Nový předseda Kolnay tuto svou povinnost ohavně zanedbal. Je snadné uhodnout, kdo proti tomu přede všemi členy vznesl námitky. Byl to Barabás, kdo se s tou otázkou okamžitě vytasil. Chodil od Petra k Pavlovi a ostrými slovy brojil proti liknavosti nového předsedy. Jeho tažení se neminulo účinkem - v pěti minutách se mu podařilo přimět část členů, aby požádali o svolání mimořádné valné hromady.
Kolnay tušil, oč asi půjde.
„Tak dobrá,“ řekl, „ale teď je otázka gruntu přednější. Mimořádnou valnou hromadu svolám na zítřek.“
Ale Barabás zaláteřil:
„To nestrpíme! Zdá se, že se pan předseda polekal!” „Snad ne tebe?“
„Mě ne, valné hromady! Trváme na tom, abyste svolal valnou hromadu ještě dnes.“
Kolnay chtěl právě odpovědět, když se od vrátek ozvalo heslo chlapců z Pavelské ulice: „Hahó! Hó! Hahó! Hó!”
Všichni se ohlédli.
Brankou vcházel Boka. S ním šel Nemecsek s velkým háčkovaným červeným šátkem kolem krku. Předsedův příchod přerušil hádku. Kolnay náhle svolil.
„Tak dobrá, valnou hromadu svolám na dnešek. Ale dříve vyslechneme Boku.“
„S tím souhlasím,“ odpověděl Barabás.
Vzápětí se členové kytového spolku spolu s ostatními chlapci shlukli kolem Boky a zahmuli ho tisícerými otázkami.
K hloučku přispěchal i Kolnay s Barabásem. Boka dal znamení, aby bylo ticho. Potom za všeobecné pozornosti řekl: „Chlapci! Už jste se mohli dočíst z mého provolání, jaké nám hrozí nebezpečí. Naši zvědové byli v nepřátelském táboře a zjistili, že červenokošiláči připravují proti nám útok na zítřek.“ Nastal vzrušený šum. Nikdo nečekal, že by válka měla vypuknout už zítra.
„Ano, zítra,“ pokračoval Boka, „a proto už dnešním dnem vyhlašuji stav obležení. Každý je povinnen bezvýhradnou poslušností ke svým nadřízeným a všichni důstojníci budou poslušni mých rozkazů. Ale nemyslete si, že to bude nějaká hračka pro děti. Červenokošiláči jsou silní kluci a je jich moc. Bude to tuhý boj. Nikoho však nechceme nutit, a proto vás vyzývám, aby se přihlásil každý, kdo se boje nechce zúčastnit.“
Nastalo hluboké ticho. Nikdo se nepřihlásil. Boka výzvu opakoval. „Ať předstoupí, kdo se nechce války zúčastnit. Tak co, nehlásí se nikdo?“
Všichni najednou zvolali: „Nikdo!“
„Tak mi všichni na své čestné slovo slibte, že tu budete zítra ve dvě hodiny.“
Chlapci jeden za druhým předstupovali a Boka od nich přijal slib, že zítra přijdou. Když všem podal ruku, řekl Boka zvýšeným, hlasem: „A kdo tu zítra nebude, je bezectný, proradný zbabělec a nikdy ať sem už nevkročí, jinak ho odtud vypráskáme holí.“
Vtom vystoupil z řady Leszik:
„Pane předsedo.“ „Řekl, jsme tu všichni, jen Geréb tu neni.“ Po těch slovech zavládlo hrobové ticho.
Všichni napjatě čekali odpověď, co je vlastně s Gerébem. Ale Boka nebyl člověk, který by se uchýlil od původního plánu. Nechtěl Geréba odhalit dříve, než ho dopadne na místě před očima ostatních.
„Co je s Gerébem?”
„Nic,“ odpověděl klidně Boka. „O tom si promluvíme až jindy. Teď se starejme o to, abychom bitvu vyhráli. Než však vydám rozkazy, musím vám něco říct. Jestli se někdo z vás na někoho hněvá, smiřte se.“
Bylo ticho.
„Tak co?“ ptal se předseda. „Nejsou mezi vámi žádné mrzutosti?“
Weisz skromně poznamenal: „Pokud vím...“
„Tak ven s tím!“
„Kolnay ... a Barabás...“
„Je to pravda?”
Barabás se začervenal: „Ano,“ řekl. „Kolnay ...”
A Kolnay na to:
,,Ano..., Barabás...“
„Okamžitě se smiřte,“ křikl na ně Boka, „nebo vás odtud oba, vyženu! Bojovat se dá, jen když budeme všichni dobrými kamarády.“ Oba protivníci se přišourali k Bokovi a chtě nechtě si podali ruce. Stáli tam ještě ruku v ruce, když se Barabás ozval:
„Pane předsedo!“
„Co chceš?“
„Měl bych jednu výhradu.“
„Jakou?“
„Že ... že kdyby nás červenokošiláči náhodou nepřepadli ... pak ... pak ... abych se Kolnaym zase mohl hněvat, protože...“
„Mlč!“
Barabás tedy zmlkl. Ale chvíli se ještě zajíkal zlostí, a co by byl za to dal, kdyby v tom okamžiku mohl vrazit pořádný šťuchanec Kolnaymu, který se spokojeně usmíval!
„A teď,“ ujal se zase slova Boka, „vojíne, podejte mi válečný plán.“ Nemecsek úslužně sáhl do kapsy a vytáhl list papíru. Byl to válečný plán, který Boka po obědě vypracoval. Vypadal takto:

Položili plán na kámen a všichni chlapci se kolem něj sesedli na bobek. S napětím očekávali, kam koho přidělí, jaký úkol komu připadne. A Boka se pustil do vysvětlování válečného plánu: „Dávejte dobrý pozor a stále se přitom dívejte na plánek. Tohle je mapa naší říše. Podle zprávy našich zvědů podnikne nepřítel útok současně ze dvou stran: od Pavelské ulice a od Mariánské ulice. Vezměme to pěkně po pořádku. Tyhle dva čtverce s označením A a B znamenají dva prapory určené k ochraně vchodu z Pavelské ulice. Prapor A se skládá ze tří mužů pod Weiszovým velením. Prapor B má rovněž tři muže pod Leszikovým velením. Přístup z Mariánské ulice budou bránit rovněž dva prapory. Velitelem oddílu C je Richter, velitelem oddílu D Kolnay.“
„Proč ne já?“
„Kdo to byl?“ zeptal se přísně Boka.