Markó Béla: Anjelské vlasy (Angyalhaj in Slovak)

Esterházy Péter halálára

Szélfújta bárányfelhő,
tudtuk, hogy egyszer eljő

lobogó hosszú hajjal
az irgalmatlan angyal,

fején ott lesz a hab még,
tenger vizén a tajték,

fehér, mi el nem múlik,
akkor sem, ha lehullik,

pedig még szárnya sincsen,
de kifogja az Isten,

s hogy ide-oda gyúrja,
hasonlít már az Úrra,

mert megmintázta róla,
hogy ő milyen is volna,

ha mégis ember lenne,
betűk közt tenne-venne,

nézné, hogy mit teremtett,
s hogy a szavakba lelket

vajon miképpen öntött,
és kellett-e az ördög,

hogy ilyen hófehéren
egy rossz kort végigéljen,

tajték alól a tenger
majd eltűnik egy reggel,

a fehérség marad csak,
s akik még itt lent vannak,

innen néznek fel rája,
gomolygó glóriára.

Pri príležitosti úmrtia Petra Esterházyho

Barance vetrom hnané,
raz prídu, bolo jasné

dlhé vlasy vejúce
hlavou penu nesúce

anjeli bez milosti,
morskou penou vrelosti,

biela, čo nevyhynie,
aj keď so zemou splynie,

hoc bez perutí žije
no Boh si ho vyzrie,

jak ho sem-tam utvára,
na Pána sa ponáša,

veď  bral si z neho vzor,
kiež on taký by bol,

ak by predsa človek bol,
na písmená by habol,

pozeral by, čo stvoril,
myslel by, ako vložil

do slov myseľ i ducha,
a či chcel aj zloducha,

aby takto nevinne
zlú dobu prežil činne,

spopod penovky voda
raz zarána kľúč podá,

len nevinnosť zostane,
tí, čo sú tu, diaľ dole,

zdola naňho zrak zdvihnú,
na honosnosť vírivú.