Megkedveltem azt a kis korcsot. A nyakszirtjén hiányzott a szőre. Mindent megtett azért, hogy így is szeressék. Legtöbbet a mi házunk előtt töltötte az idejét.Ha rányitottam az utcakaput futva menekült. Sokat gondolkoztam, hogyan segíthetnék rajta. Sehogyan se, ez a sorsa?! Volt már kóbor kutyám. Nem bírta sokáig a kötöttséget. Hátul, a kerten keresztül folyton az utcára szökött. Igaz, hogy mindig visszatért, de igényelte a szabadságot. Döntöttem: az utcán etetem meg Korcsot. Bejöhet, ha akar. A lényeg, hogy hadd döntse el ő, mi a jó neki.
A “Már nem versek, még nem prózák, amolyan határesetek...” ciklusból
