Lévay József: Mikes* (Mikes in English)

Egyedül hallgatom tenger mormolását,

Tenger habja felett futó szép zúgását -

Egyedül, egyedül

A bujdosók közül

Nagy Törökországban!...

Hacsak itt nem lebeg sírjában nyugovó

Rákóczi nagy lelke, az eget csapkodó

Tenger haragjában!

Peregnek a fákról az őszi levelek,

Kit erre, kit arra kergetnek a szelek

S más vidékre száll a

Csevegő madárka

Nagy Törökországból...

Hát én merre menjek, hát én merre szálljak,

Melyik szögletébe a széles világnak,

Idegen hazámból?!

Zágon felé mutat egy halovány csillag,

Hol a bércek fején hókorona csillog

S a bércek aljában

Tavaszi pompában

Virágok feselnek...

Erdély felé mutat, hol minden virágon

Tarka pillangóként első ifjúságom

Emléki röpködnek.

Ah! miért nem szállhatok hozzád, szülőföldem,

Mikor minden bokrod régi ismerősöm!

Mért vagy szolgaságban,

Gyászos rabigában

Oly hosszú ideig?

Ha feléd indulok, lelkem visszatartja

Az édes szabadság bűvös-bájos karja.

Vissza, mind a sírig!...

Itt eszem kenyerét a török császárnak,

Ablakomra titkos poroszlók nem járnak

Éjjeli sötétben

Hallgatni beszédem

Beárulás végett...

Magános fa vagyok, melyre villám szakad,

Melyet vihar tördel, de legalább szabad

Levegővel élhet!

Egyedül hallgatom tenger mormolását,

Tenger habja fölött futó szél zúgását -

Egyedül, egyedül

A bujdosók közül

Nagy Törökországban.

Körülöttem lebeg sírjában nyugovó

Rákóczi nagy lelke, az eget csapkodó

Tenger haragjában.

Alone I stand beside the voiceful surge,

Upon the verge

Of the dark sea, whereon the wind doth chase

In noisy race

The fleeting foam, as with a silver scourge.

Of all our exiles, upon Turkey's strand

I alone stand,

If great Rakoczi's soul doth never come

Forth from the tomb,

Blown with the storm that beats this alien land.

The autumn leaves are falling one by one,

The birds are gone

From this far shore, – ah, whither then can I

For refuge fly,

From the sad exile that I bear alone?

A pale star points to Zagon,**

On whose crest

The snow-wreaths rest ;

Beyond the mountains Transylvania lies.

Whither spring flies

In all her pomp of bud and blossom drest.

And, like a gold-winged butterfly, my thought

Those flowers hath sought,

On pinions of sweet memory ; wherefore

Unto that shore

Could not time bring me, that those blossoms

brought ?

Oh, land where every tree and bush must be

Still dear to me.

How long wilt thou beneath the yoke remain.

And wear the chain

That makes thee hateful to the brave and free ?

Ah, bitter is the bread of the Grand Turk,

And near me lurk

Spies who would wring pale treason from my

breath,

And seal my death.

To hsten and betray is their fell work.

A lonely tree am I, by lightning cleft,

Of strength bereft:

But yet perchance a purer, free-er air

Might still repair

The broken boughs by the destroyer left.

Alone I stand upon the sombre shore.

My heart is sore :

There of our exiles only I appear.

But, ah, I hear

Rakoczi's voice amid the tempest's roar!

*Kelemen Mikes was one of the faithful few who followed Francis Rakoczi II. to his exile in Turkey. Levay has here attempted to depict the thoughts of the exiled poet.

**The Poet's birth-place and home.

Nora de Vallyi and