Lászlóffy Aladár: Północ (Éjfél in Polish)

Ajándék papírom. Levél van
rajta. Viszi a tegnapi szél.
Az, hogy mindent tudok már, az, hogy
mindent tudnék, ha életem nem feledkezne
bele a részletekbe. Az, hogy rólad tudok, aki
messziről világítasz nekem a távol ruhái
alatt nappali fehéren. Nyári éjféli szél
a posta, mellyel most egyetlen szóval
betakarhatlak, ott, ahol vagy, ahol rám se
gondolva alszol a semmi ölében, ismeretlen.
Látod, itt ez a papír az egyetlen ruhád:
a kép, mellyel folyóiratban, életrajzregényben,
filmben majd megjelenhetsz a távoli jövő
reggelein és délutánjain, merengő idegenek
előtt. A semmi, ha asszonyi társa van,
megmarad egyetlen időket átütő akaratból.
Van ilyen ajándék szerelem, egyetlen szóval
betakarlak, ha nem kell, ha kell, ha én
akarom, ha mégis akartad.

Gdzieś daleko psy ujadają,
Być może w księżycu widzą słońce.
Są narody, którym ten wiek
jeszcze nie wytłumaczył trwania
w których tylko pradziad pradziadów
wyczuwa ich własną teraźniejszość.
Każdy poranek zatrzymywał się w nich
jak pewność dawnego nieszczęścia.
...Jest północ. Cienie ponad rowami,
ponad piekącymi chronologiami.
Całkowicie zakłócony czas kłamliwy:
słońce - księżyc - minuta - rok - jedno za drugim
i coś pobudza zmęczoną
wieś, stary walący się zamek.
Daleko od metropolii
nie świeci krzyż celu.
Gdzieś blisko psy szaleją,
w słońcu widzą księżyc.