Kosztolányi Dezső: Adam (Ádám in English)

Most sokszor gondolok arcodra, Ádám,
Bús ősapám, mert fáj, hogy létezem
S a nevem: Ember. A gond szolgaágyán
Feléd lóbázom csüggeteg kezem.

Papagáj s tigris közt csúf ember-állat,
Kire kövér kenyérfa bólogat,
Körömmel vakarod vörös szakállad
S úgy képzelem, hogy véres a fogad.

Ó első Ember... ó fájdalmak útja...
Te vagy a szennyes óceánnak kútja,
Amelyből fájó sorsomat öröklöm.

Bár láthatnálak színről-színre téged,
Hogy most, mikor könny, átok és jaj éget,
Őrjöngve az arcodba vágjam öklöm.

1915

Adam, I wonder what kind of face you had,

My cheerless forbear, for life, it hurts me so,

My name is man, and from worry's servant's bed

With languid hands I wave you a limp hello.

An ugly man-beast twixt tigers, parrot tails,

At whom the bread-fruit tree nods, ‘tis you beneath,

You're scratching your ruddy whiskers with your nails

And probably have some blood upon your teeth.

Oh, first of all men… the way of grief you be…

You are the wellspring, source of the filthy sea,

From whence the fate comes to which I am the heir.

If only I could see your face... I'm yearning,

For now that I'm from tears and curses burning,

My frantic fist could take aim and hit you there.