Kassák Lajos: Pablo Picasso (Pablo Picasso in Norwegian)
|
|
Pablo Picasso (Hungarian)Megszállottja egy sugallatnak kengyelfutó aki rég kilépett az időből egy gyermek nyugtalansága lázít a külvilág látszata ellen s úgy hiszed azért élsz közöttünk hogy képeket fessél késsel gumibottal durunggal s olykor ezüstösen villanó fejszével.
Valahonnan a támadásra kész torreádorok családjából léptél elő s ama bizonyos csillag világított előtted mikor francia földre léptél mely „a jó bort és a kedves nőket termi" azóta is ott bolyongsz Párizs sikátoraiban a szakadó eső húrjai közt akár egy dallam egy tőr ami átfúrja magát az idegen anyagon s miközben ő is szenved mint egyigaz élőt mutatja fel mindazt amit legyőzött.
Ez vagy te akit végülis varázslónak kell tekintenünk amint éppen kijutottál az erdőből és magadhoz vonzod az árvákat. Így vándoroltam feléd én is majdnem vak szemekkel még a végtelen mezőn egy cirkuszkocsi rózsaszín árnyékában s ekkor megejtett formáid mértani tisztasága s az a fájdalommal száguldó ritmus amely magával ragadja az ámuló gyermeket. Ó megbűvölő krikszkrakszok ó ezer frissen vérző seb ó acélból és azbesztből összeépített rend ami a rendetlenség grimaszával jelenik meg a bűnösök előtt. Azóta is útban vagyok és lépek fokról-fokra a létrán amit a nap pereméhez támasztottál s látom te ott állsz a horizonton túl egy állvány előtt emeled a karod miközben holt színek kelnek életre idegen dolgok mintegy leigázva megnevezik magukat ecsetvonásaid nyomán.
1947
|
Pablo Picasso (Norwegian)Du en innskytelsens besatte, hurtigløper alt lenge rykket bort i tidløshet. Et barns uro hisser deg til opprør mot sanseverdners skinnliv og du tror du må leve blant oss for å male bilder med kniv, kølle, totenschläger og til tider med sølvlynende øks.
Du er noensteds trådt frem av de angrepslystne toreadorers slekt og hin bestemte stjerne lyste for deg da du satte fot på fransk jord hvor det vokser «god vin og yndige kvinner». Fra da av gikk du deg vill gjennom trange smug i Paris, mellom harpestrenger til det strømmende regn slik en melodi lik en dolk trenger gjennom det fremmede stoff og selv lidende som det eneste levende viser for seg alt hva han betvinger.
Så er du den vi tilslutt må se på som en trollmann der nettopp er trådt ut av skogen og trekker til seg de betyngede. Slik har jeg også vandret mot deg med nesten blinde øyne ennå festet på endeløs mark i en sirkusvogns rosarøde skygge og geometrisk renhet fra dine former bandt meg der og denne smertefullt avstedbrusende rytme som river med seg det undrende barn. Å, betagende magi-meis, o tusen friskt blødende sår å, orden av stål og asbest sammenføyet, som trer frem for de skyldige med en uordens grimase. Siden da er jeg underveis, klatrende fra trinn til trinn på stigen du har lent opp mot solens skive og jeg ser deg stå hinsides vår horisont og heve armene foran et staffeli hvor døde farver våkner opp til liv og fremmede ting likeledes overvundne av din pensels strøk sier sine navn.
|
||||||||||
