Karinthy Frigyes: Nihil (Nihil in Italian)

Recitativ
 
Utoljára még elmentem volt szeretőmhöz
És beszélgettem vele a lépcsőházban:
Bementünk, mert kint nagyon fújt a szél
És kemény csöppek estek.
 
Végleg elbucsuztunk, már nem szeretem:
Aztán lementem a Rottenbiller-utcán,
Vettem gesztenyét, de nem tudtam lenyelni,
Találkoztam Biró barátommal.
 
Biró beszélt a neo-impresszionizmusról,
Én mondtam: mindent abba kell hagyni:
A művészetnek ne legyenek korlátai -
Se ütem, se vonal, se szín.
 
Vagyis az a művészet, amit az ember gondol,
És ha nem gondol semmit, az is művészet -
És ha csak érez valamit, az is művészet
És ha neked nem, hát nekem.
 
És ha neked ez nem képez művészetet
Kedves Ernő: hát akkor nem művészet -
Nem is az a fontos, hogy művészet-e
Vagy sem; - nem az a fontos.
 
És ha ez nem művészet: hát nem az,
De akkor nem is kell művészet -
Mert az a fontos, hogy figyeljenek
Az emberek és jól érezzék magukat.
 
Biró dühösen ott maradt az utcán,
Én meg bementem egy kávéházba:
Akkor egy szélroham jött veszekedve
És bevágta az ajtót.
 
A szélnek mondtam egy gorombaságot,
Kávét ittam és olvastam egy lapot:
Valami cikk volt a versköltészet céljáról,
De nem egyeztem meg vele.
 
Ja igaz: a lépcsőházból lejövet
(Még ott, volt szeretőmnél) arra gondoltam,
Hogy most meg kellene dögölni
És kiölteni a nyelvemet.

Recitativo
 
Per l’ultima volta sono andato dalla mia amante
E stavo chiacchierando con lei nell’androne:
Siamo entrati, perché fuori tirava un forte vento
E cadevano pesanti gocce di pioggia.
 
Ci siamo detti addio per sempre, non l’amo più:
Poi son disceso lungo la via Rottenbiller,
Comprato dei marroni, ma non riuscì a mandarli giù,
Avevo incontrato il mio amico Biró.
 
Biró parlava del neoimpressionismo
Io dissi: bisognerebbe sospendere tutto:
L’arte non dovrebbe avere dei limiti –
Né tempo, né linea, né colore.
 
Ossia l’arte è quel che l’uomo pensa,
E se non pensa niente, anche quella è arte –
E se soltanto sente qualcosa, anche quella è arte
E se per te non lo è, per me lo è.
 
E se per te, caro Ernő, questa non
Rappresenta l’arte: allora non è arte –
Comunque non è questo che importa,
Se è arte o no; - non è questo che importa.
 
E se questa non è arte: allora non lo è,
Ma allora l’arte neppure serve –
Quel, che conta, che gli uomini ascoltino,
E che si sentano a proprio agio.
 
Biró rimase là in mezzo la strada infuriato
Io invece entrai in un bar:
In quel momento arrivò una follata di vento
E chiuse sbattendo la porta.
 
Apostrofai il vento con una parolaccia,
Bevuto un caffè e avevo letto un quotidiano:
C’era un certo articolo sulla finalità della poesia
Ma io non ne ero tanto d’accordo.
 
Quasi dimenticavo: uscendo dall’androne
(Là, dalla mia ex amante) stavo pensando,
Che adesso bisognerebbe crepare
E cacciare fuori la lingua.