Kamarás Klára: Gondolatok a temetőben

Virágot – mondd – hová vigyek?
Porát sem őrzi senkinek
e föld, e fű… e temető.
Nyomunk elmossa az idő…

Kevés a hely, és minden üzlet!
Eltakarítják őseinket.
Hamvasztva, szórva, és egyéb
álszent divatból van elég.

A „nagy nevek” hullája szent,
kövükre vésnek cifra jelt,
a többit keresheted sírva…
Hová lett a rabszolgák sírja?