Kalász Orsolya: Még szorítással így viselem

»szorítás nélkül már így viselem« K. M.

Párizs, München, Amszterdam,

és Berlin,

talán valamelyik

budapesti bérlakásban

épp

nem is tudom, hogy hol inkább

mozdulnak most a testek.

Mert mindennek teste van és vagy

keresik vagy kerülik egymást:

A te tested az én testem,

a hangyák testét Budapesten,

a kutyák testét Berlinben,

a csótányok testét Párizsban, az egér testét Münchenben,

amit Kiku végül is azzal a csapdával, amit Tamás szalámival

kent be, megfogott, majd Kiku egy férfizsebkendöből varrt

neki egy ejtőernyőt, és Tamás fogta az egeret, a hátára

kötve az ejtőernyő, kiment a tizenkettedik emeleten az erkélyre

és óvatosan kinyitotta a tenyerét.

Később már a madarak testét a temetőben,

ahová Kikut temette Tamás, a bejáratnál

egy ornitológia tájékoztató ismerteti,

hogy milyen fajtákkal találkozunk

a sírok között.

Vagy majd anyám testét Budapesten vagy hol,

és megint a te tested,

ahogy hasztalan igyekszik kerülni a testét.

Mert tapad mindegyik test valamihez, ránehezedik,

szeretne egy kicsit megpihenni:

Budapest teste Párizs testén, Párizs teste Berlin testén,

Berlin teste Amszterdam testén,

és minden bérlakás minden csótánya, hangyája,

egere tapad,

vagy csak a délelőtt föllopakodó szerető

teste az otthon testén. De az nem pihen,

figyel...

Nincs sehol rés, nem vész el semmi,

ha akarom sem.

Talán Kiku meg tudna vígasztalni ilyenkor,

de Tamás hallgat.