Képes Géza: Te

Micsoda áram zuhog át rajtunk!
Mint villanyvezeték
összesodort két különnemű szára:
lobogunk egybefonódva
s kigyullad a lámpa:
vágy és gyönyör -
soha csömör,
egy pillanatra sem.

Húsz éve már pillantásodra pendül
megfeszült idegem.
Nélküled a föld mint távoli bolygó
forog süketen, betegen.

Fény és sötét, páncél, mi véd:
ez vagy, s a tiszta öröm,
mely átölel, nem enged el,
nem enged, bármi jön...

Qual corrente ci percorre!
Come i due fili differenti
della corrente attorcigliati:
avvampiamo insieme
e la lampada si accende:
voluttà e piacere –
mai sazi
neppur’ per un istante.

Vent’anni che al tuo sguardo
vibrano i miei nervi tesi.
Senza di te, la terra, come una pianeta lontana,
gira indifferente e malata.

Luce e oscurità, scudo, che mi diffende:
questa sei tu, e la gioia pura,
che mi abbraccia e non mi lascia andare,
non mi lascia, qualunque cosa avvenga…