Képes Géza: A téli fasor királyvárása

Fehér szűzek hada sorfalat áll
ezüstös hímű rónán végesvégig,
még nem láthatják a királyt, de már
elpirul mind a füle tövéig.

Egy pillanat és a tűzkoronás fej
előbukik az égbolt peremén,
a fák hajában kigyúlnak a varjak,
a varjak: a sok fekete diadém.

Vak dörrenés riad most valahol,
búgva söpör a bús róna felett:
imbolygó lángú fáklyák már a fák,
füstjük a kavargó varjusereg.

L’esercito delle vergini bianche si schiera,
lungo tutta la pianura argentata,
il re non si fa vedere ancora, ma ormai
le loro gote son tutte rosse in attesa.

Un attimo e la testa di fuoco incoronata,
di colpo si manifesta all’estremità del cielo,
tra i capelli degli alberi si avvampano i corvi,
i corvi: una moltitudine di diademi.

Un tuono sordo fende l’aria da qualche parte,
spazza rombando sulla pianura triste,
gli alberi son come torce in fiamma ondeggianti,
il loro fumo è lo stormo tumultuoso dei corvi.