This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Kálnoky László: De profundis

Portre of Kálnoky László

De profundis (Hungarian)

Nem ráz meg többé tornyokat sóhajtásom szele,
vérem piros folyója nem zúg át a földeken.
Képmásomat sziklába nem faragják
ormótlan nagy kezükkel
kőbaltás óriások.
A szerelem karácsonyfája,
ahol a vágy színes gyertyái égtek,
valami messzi gyermekkorba csúszott,
s a könny, mit értem ejtenek,
nem friss halottra, múmiára hull.

Hová lettek a fiatal nők,
kik szívem rózsaszín lazacszeleteit
tartósították illatos olajban,
és spulnira csavart
érzelmeimet tűdobozba zárták?
Hová lettek a lányok,
akik örökké félhomályos egemen
csillagpályájukat ragyogva rótták?

Mikor magányos arcomat
a fényreklámok zöld levében áztatom,
mikor idomtalan fejű
búvár gyanánt bukdácsolok
a múlt mélytengerében, érzem,
hogy árnyékom alattomban leválik
két sarkamról, s ellenkező irányban
eltűnik. Érzem,
nem vár többé az alkalom
nyihogva, fölkantározottan.

Már egyre tűrhetetlenebbek
a klozettkefe-bajuszok
a répabunkó orr tövében,
a képernyőn úszó lepényhal-arcok 
és elvitorlázó fülek.
Egyre jobban riasztanak
a koponyán belüli omladékok.
Egyre többször állok meg, és tünődöm
hamuba írt betűk fölött.
Ha nincs fültanú,
egyre gyakrabban hallatom
a megcsonkított cédrus jajszavát. 

 



Uploaded byJakus Laura 1.
Source of the quotationwww.mek.hu

minimap