Juhász Gyula: Anch'io

Művész vagyok. Kifáradt, keskeny ujjam
Egy lant idegén álmodozva babrál,
Úgy simogatom a szép és új igéket,
Mint perzsaszőnyegét a kalmár.

Szerelmes vagyok rejtelmes szavakba,
Melyek nagy órák lázában fogantak
És pirosan és égőn és ragyogva
Új színeket lopnak az alkonyatnak.

Nem látom én az utcák szürkeségét
S a közönyös arcok nekem nem élnek.
Testvéreim a csillagokba néző
Nagy álmodók, a szomorú merészek.

Művész vagyok. Mélységek és magasság
Gyopáros ösvényén kúszom magamban.
Keresek egy virágot, új virágot,
Hogy érte életemet adjam!

Sono artista. Le mie lasse, snelle dita,
Suonan sognando la corda della lira,
Accarezzo i belli e nuovi verbi,
Come il mercante i suoi persiani tappeti.

Io per le parole ignote ho l'amore
Concepite in febbre delle grandi ore,
Ed in rosso e bruciando e brillando
Rubano nuovi colori per il tramonto.

Non vedo il grigiore delle vie,
Per me sono morti i volti inerti.
Grandi illusi scrutatori di stelle
Sono i miei fratelli, i tristi arditi.

Sono artista. Mi arrampico da solo
Sul sentiero alpino dell'abisso e cielo.
Cerco un fiore, un nuovo fiore,
La mia vita per esso offrire!