Évszakok (Hungarian)
Elmúlt az ősz. Az elbomlás is elmúlt.
Rothadt növényeken gázoltam tehozzád.
Árva szemem halottak elhagyott szemhéjába bújt,
mint gyöngy-kérgű csigaházba magányos, meztelen rák.
Hulla-viola árnyékot csurgattak a bálnaszájú rácsok,
korhadt csecsemők és szutykos őszirózsák nyögtek ajkukból kicsüngve.
Kék gerlét vezettek hozzám, kis lábán viselt csengettyűs aranyláncot:
atom-hasító mosolyodban áztam, s beleőszültem bolyongó szemedbe.
S elmúlt a tél is. Nem úgy, mint a többi!
A vedlett ég ropog a harangok fogsorában.
Gépfegyver-fogvacogásban indultam neked kenyeret könyörögni.
Csendből-bogozott erdő szikrázik a tél anyagában.
Jácint-kék árnyékot gondoltak a tündérország-rácsok,
csöndernyős bánat alól a vadak az ablakhoz tolongtak tipegve.
Ágyad szélén, mint öreg ház jázminbokrot, hallgattam gondtalan csacsogásod
és szarvas, nyúl, fácán, rigó figyelt a lecsülkölt hóban lángfehér énekedre.
Ó, ez a tavasz! Zöld, húsos tajték tódul,
s ráforr a falakra repedezett zománccal,
gombos kocsányán virág-hullák foszlánya bódul,
s benyúl a szemekért az űr gomolygó tapogató-halállal.
Epezöld árnyékot öklendeznek a foltos-bőrű rácsok,
hova emberhúsevő halak, nagyfogú csillagok gyűlnek sisteregve,
mert odacsalják burjánzó vágyak, beteg imák, átkok és boldog makogások.
Itt borulok én, tetszhalott sírra bodzabokor, szagos-sírkövű melleidre.
Majd jön a nyár. Népet arany-éremmé ver!
S a holdban fölágaskodik kék vigyorral az egyszarvú csődör
és jajgat a világ a szenvedés rátekeredő idegzetével.
S ibolyántúli habban a rovar álmodozva dőzsöl.
Savas árnyékot sziszegnek a foszló hüllőtestű rácsok,
s rásül üszkösen sok lepke a gyíkkézből kidagadt szívedre.
S hártyásodó lombok alatt hallgatom akkor is virágnőstény-zokogásod,
míg ott hörgök én, piros cseppkőbarlangkertben, fekete párduc, a szívedbe temetve?
Publisher | Szépirodalmi Kiadó, Budapest |
Source of the quotation | Versek és époszok |
|
Seasons (English)
Sped is Autumn! And decay is sped.
I tore towards you across the rotting plants.
My helpless eyes hid behind the vacant lids of the dead,
like solitary naked crabs in pearl-rimmed shells.
Dead men's shadows run purple from the whale-tooth railings.
Mouldering babies hang from their maw, and moaning
soiled chrysanthemums.
A blue dove they led towards me, her feet belled silver
chains trailing.
I slumped before your atom-splitting smile, turned grey
under your wandering glance.
And Winter's gone!- Unlike others we knew.
The city's jaw of bells gnaws the bald heavens.
My teeth machine-gun the cold streets, where I begged bread for you.
Winter ties up the woods in silence, knotting the white ends.
Hyacinth-blue the shadows from fairyland, behind that railing,
up to your silent window lope animals in a sorrowing throng.
Grey ruin hugging the lilac, at your bedside I listen to
your heedless babbling,
deer, hare, and thrush in the marked snow follow your flame-white song.
Pitiless Spring! Foam encrusts the walls,
organic green flesh has dried in a cracked glaze,
shreds of dead flowers shrivel beside spooled tendrils,
death's whirling arms for the bright seed grains reach from outer space.
Shadows vomit up green bile beside the railing,
cannibal sharks and saw-tooth starfish thrash hungry in swarms,
lust sprouts at your dribbled prayers, chuckles, and happy gabbling.
I throw myself here, grass on living grave, covering breasts
fragrant as tombs.
And in time Summer! Into a gold medal it mints a people.
The moon's randy stallion flashes his badge with a blue grin,
beneath ropes of nerves, cries of pain rise from the world.
In ultra-violet froth the insect slavers in its daydream.
Acid shadows are licking from the snake-fang railing,
lizard fingers grasp at your bulging heart, where many moths
to red ash burned.
Under the hardening leaves, I listen to your female flower's
husky moaning,
groaning by the red cave's dripstone garden, great panther, I,
in your heart buried.
Publisher | Oxford University Press, Toronto-New York-London |
|