József Attila: Uten håp (Reménytelenül in Norwegian)

Lassan, tünődve

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

Vas-színű égboltban...

Vas-színű égboltban forog
a lakkos, hűvös dinamó.
Óh, zajtalan csillagzatok!
Szikrát vet fogam közt a szó - -

Bennem a mult hull, mint a kő
az űrön által hangtalan.
Elleng a néma, kék idő.
Kard éle csillan: a hajam - -

Bajszom mint telt hernyó terül
elillant ízű számra szét.
Fáj a szívem, a szó kihül.
Dehát kinek is szólanék - -

1933. március

Sakte, ettertenktsomt

Til slutt er sletten trist og tom.

En ødemark av myr og sand.

Man ser seg ettertenksomt om.

Men tanken vandrer uten håp.

Slik prøver også jeg mitt blikk.

Jeg sanser uten selvbedrag

en biles blinkende musikk

som sølv på poppeltreets blad.

Jeg bor på Intethetens gren.

Mitt hjertes kropp er uten lyd.

En stjernehimmel mild og ren

betrakter dette øde hus.