József Attila: Without Hope (Reménytelenül in English)

Lassan, tünődve

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

Vas-színű égboltban...

Vas-színű égboltban forog
a lakkos, hűvös dinamó.
Óh, zajtalan csillagzatok!
Szikrát vet fogam közt a szó - -

Bennem a mult hull, mint a kő
az űrön által hangtalan.
Elleng a néma, kék idő.
Kard éle csillan: a hajam - -

Bajszom mint telt hernyó terül
elillant ízű számra szét.
Fáj a szívem, a szó kihül.
Dehát kinek is szólanék - -

1933. március

Slowly, musingly

I am as one who comes to rest
by that sad, sandy, sodden shore
and looks around, and undistressed
nods his wise head, and hopes no more.

Just so I try to turn my gaze
with no deceptions, carelessly.
A silver axe-swish lightly plays
on the white leaf of the poplar tree.

Upon a branch of nothingness
my heart sits trembling voicelessly,
and watching, watching, numberless,
the mild stars gather round to see.

In heaven’s ironblue vault ...

In heaven’s ironblue vault revolves
a cool and lacquered dynamo.
The word sparks in my teeth, resolves
- oh, noiseless constellations! - so -

In me the past falls like a stone
through space as voiceless as the air.
Time, silent, blue, drifts off alone.
The swordblade glitters; and my hair -

My moustache, a fat chrysalis,
tastes on my mouth of transience.
My heart aches, words cool out to this.
To whom, though, might their sound make sense?

Frederick Turner &