József Attila: A very tired man (Megfáradt ember in English)

A földeken néhány komoly paraszt

hazafele indul hallgatag.

Egymás mellett fekszünk: a folyó meg én,

gyenge füvek alusznak a szívem alatt.

A folyó csöndes, nagy nyugalmat görget,

harmattá vált bennem a gond és teher;

se férfi, se gyerek, se magyar, se testvér,

csak megfáradt ember, aki itt hever.

A békességet szétosztja az este,

meleg kenyeréből egy karaj vagyok,

pihen most az ég is, a nyugodt Marosra

s homlokomra kiülnek a csillagok.

1923. augusztus

A few grave peasants on the fields

homeward bound, silent, they make a start.

That river and I are lying side by side,

delicate grasses sleep beneath my heart.

The river's quiet, rolls great peace along,

in me, to dew had turned each load and all care;

no male, or child, or brother, Magyar even,

it's just a very tired man that's sprawled there.

Evening hands out peace to all the people,

from that warm loaf I get my slice, a bit,

now even skies rest, to the peaceful Maros

and to my forehead, the stars come down to sit.