József Attila: I can't breathe (Levegőt! in English)
Levegőt! (Hungarian)Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott hazafelé menet? A gyepre éppen langy sötétség szállott, mint bársony-permeteg és lábom alatt álmatlan forogtak, ütött gyermekként csendesen morogtak a sovány levelek.
Fürkészve, körben guggoltak a bokrok a város peremén. Az őszi szél köztük vigyázva botlott. A hűvös televény a lámpák felé lesett gyanakvóan; vadkácsa riadt hápogva a tóban, amerre mentem én.
Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti, e táj oly elhagyott. S im váratlan előbukkant egy férfi, de tovább baktatott. Utána néztem. Kifoszthatna engem, hisz védekezni nincsen semmi kedvem, mig nyomorult vagyok.
Számon tarthatják, mit telefonoztam s mikor, miért, kinek. Aktákba irják, miről álmodoztam s azt is, ki érti meg. És nem sejthetem, mikor lesz elég ok előkotorni azt a kartotékot, mely jogom sérti meg.
És az országban a törékeny falvak - anyám ott született - az eleven jog fájáról lehulltak, mint itt e levelek s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse, mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse s elporlik, szétpereg.
Óh, én nem igy képzeltem el a rendet. Lelkem nem ily honos. Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet, aki alattomos. Sem népet, amely retteg, hogyha választ, szemét lesütve fontol sanda választ és vidul, ha toroz.
Én nem ilyennek képzeltem a rendet. Pedig hát engemet sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek, mint apró gyermeket, ki ugrott volna egy jó szóra nyomban. Én tudtam - messze anyám, rokonom van, ezek idegenek.
Felnőttem már. Szaporodik fogamban az idegen anyag, mint szivemben a halál. De jogom van és lélek vagy agyag még nem vagyok s nem oly becses az irhám, hogy érett fővel szótlanul kibirnám, ha nem vagyok szabad!
Az én vezérem bensőmből vezérel! Emberek, nem vadak – elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel, nem kartoték-adat. Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet, jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat!
|
I can't breathe (English)Who forbids my telling what hurt me on the way home? A mild darkness was gliding on the grass like a velvet spray and thin leaves turned sleeplessly, growled quietly as struck children under my feet.
The bushes squatted in a circle, inspecting, on the outskirts of the city. The autumn wind stumbled cautiously among them. The cool soil looked suspiciously toward the lights; a wild duck quacked frightened in the lake, where I went.
I just thought there might attack me who is skilled, this place is so deserted. And lo! Suddenly, a man turned up, but he kept walking. I looked after him. He could rob me, since I have no desire to defend myself, while I'm so miserable.
They can keep track of what I phoned and when, why, and to whom. They write in files what I dreamed of, and also, who understands it. And I can’t guess when there’ll be enough reason to look up the file which violates my rights.
And in the country the fragile villages -- my mother was born there -- fell from the tree of living law, as these leaves here and if they are stepped on by the grown-up misfortune, they all ring to report their misery and disintegrate in dusts.
Oh, that's not how I imagined the order. My soul is not native of that. I didn't think of an existence that one could make it easy if he is insidious. Nor did a people who are terrified when electing, with eyes down considering a sneaking answer, and gay at a funeral.
I did not imagine the order like that. I was beaten many times as a small child, not even knowing why, tough I would have jumped to a nice word right away. I knew -- I have my mother and relatives far away, these people are strangers.
Now I have grown up. The foreign matter grows in my teeth like death in my heart. But I have rights, and I’m not a soul or clay yet and my skin is not so precious that I could handle with a mature head wordlessly if I am not free!
My leader controls me from within! We are humans, not beasts -- we are minds! Our hearts, while we desire, not data in a file. Come, freedom! You give birth to an order for me, educate with nice words, but let it play too, your handsome, serious son!
|