József Attila: Fedrelandet har jeg funnet (Ime, hát megleltem hazámat in Norwegian)

Ime, hát megleltem hazámat,

a földet, ahol nevemet

hibátlanul irják fölébem,

ha eltemet, ki eltemet.

E föld befogad, mint a persely.

Mert nem kell (mily sajnálatos!)

a háborúból visszamaradt

húszfilléres, a vashatos.

Sem a vasgyűrű, melybe vésve

a szép szó áll, hogy uj világ,

jog, föld. - Törvényünk háborús még

s szebbek az arany karikák.

Egyedül voltam én sokáig.

Majd eljöttek hozzám sokan.

Magad vagy, mondták; bár velük

voltam volna én boldogan.

Igy éltem s voltam én hiába,

megállapithatom magam.

Bolondot játszottak velem

s már halálom is hasztalan.

Mióta éltem, forgószélben

próbáltam állni helyemen.

Nagy nevetség, hogy nem vétettem

többet, mint vétettek nekem.

Szép a tavasz és szép a nyár is,

de szebb az ősz s legszebb a tél,

annak, ki tűzhelyet, családot,

már végképp másoknak remél.

1937. nov. 24.

Fedrelandet har jeg funnet

endelig, der navnet staves

riktig over meg, om noen

bryr seg med at jeg begraves.

Lik en gammel sparebøsse

venter jorden. Ellers trenger

ingen slik en fattig jernmynt,

krigens nød-valuta lenger.

Brorskaps jernring, inngravert med

”Jord og rettferd!” lokker ingen.

Ennå gjelder krigens lov, og

bedre gavn gir gull i ringen.

Lenge stod jeg på mitt eget.

Til en dag de lot meg vite:

de var mange, jeg alene.

Og alene er for lite.

Jeg tør se med bitre øyne:

alt mitt virke var forgjeves.

Jeg har levd til narr for dem. Og

døden blir vel slik det leves.

Livet gjennom har jeg prøvd å

stå i stormer oppreist. Men

narr var den som aldri møtte

lavt og ondt med ondt igjen.

Vakrere er vinters hvile

enn når sommerengen grønsker.

Ensom mann har bare andres

hjem og fred i sine ønsker.