József Attila: Tumble out of the Flood (Bukj föl az árból in English)

Ijessz meg engem, Istenem,

szükségem van a haragodra.

Bukj föl az árból hirtelen,

ne rántson el a semmi sodra.

Én, akit föltaszít a ló,

s a porból éppen hogy kilátszom,

nem ember szívébe való

nagy kínok késeivel játszom.

Gyulékony vagyok, s mint a nap,

oly lángot lobbantottam - vedd el!

Ordíts reám, hogy nem szabad!

Csapj a kezemre menyköveddel.

És verje bosszúd, vagy kegyed

belém: a bűntelenség vétek!

Hisz hogy ily ártatlan legyek,

az a pokolnál jobban éget.

Vad, habzó nyálú tengerek

falatjaként forgok, ha fekszem,

s egyedül. Már mindent merek,

de nincs értelme semminek sem.

Meghalni lélekzetemet

fojtom vissza, ha nem versz bottal

és úgy nézek farkasszemet,

emberarcú, a hiányoddal!

1937. március-április 

Terrify me, my hidden God,

I need your wrath, your scourge, your thunder;

quick, come tumble out of the flood,

lest nothingness sweep us asunder.

I am the one the horse knocks down,

up to my eyes in dirt, a cipher,

and yet I play with knives of pain

too monstrous for man’s heart to suffer.

How easily I flame! the sun

is not more prone to burn - be frightening,

scream at me: leave the fire alone!

Rap my hands with your bolt of lightning.

Hammer it into me with rage

or grace: it’s innocence that’s evil!

that innocence could be my cage

burns at me fiercer than a devil.

A fragment from a wreck I lie,

tossed by a cruel tempest frothing;

alone; I dare, and I defy:

all merely signifying nothing.

I’d choke my very breath, to die,

your rod and staff thus disobeying,

and look you boldly in the eye,

you empty, human-faced unbeing!

Frederick Turner &