Jász Attila: Megkezdett szépség. Az ikonfestés szabályai

 „…arról hoznak hírt, mi van a test túloldalán.”

 (Pavel Florenszkij)

(i, Fra Angelico próbálkozásai)

Minden újabb és újabb Krisztussal, kit

kolostorok csendjében feszítek falakra,

újra és újra átélem szenvedéseit a kereszten,

könnyeim ködpáráján át látom csak, ahogy

megszületik, ahogy megszületik

ecsetvonásaim nyomán, újra és újra,

haldokló Jézus Urunk.

(ii, Rubljov belső monológja)

Isten nevet rajtunk, olykor sír is,

az ikon törött ablak az örökkévalóságra,

homálya elfedi az időt, egész a sírig,

csupasz fákat látsz, égboltot

átszelő villanyvezetéket,

kéményeket és háztetőket,

nekiállsz, kaparod a festéket,

égboltot látsz, fákat

átszelő fényes villanyvezetéket,

számolod az estéket, miközben

isten sír, isten nevet,

elkezd, de nem fejez be

helyetted semmit.

(iii, Raffaello Santi kételyei)

Sötét ragyogással elevenedik meg

a befejezetlen Madonna-kép minden éjszaka

az ággyal szemközti festőállványon.

"...sie berichten darüber, was jenseits des Körpers ist"

 (Pavel Florenszkij)

(i. Versuche des Fra Angelico)

Mit jedem weiteren Christus, den ich

in der Stille der Klöster an die Wand spanne,

durchlebe ich immer wieder sein Leiden am Kreuze,

durch die Nebelkissen meiner Tränen sehe ich, wie

er geboren wird, wie er geboren wird

mit meinen Pinselstrichen, immer und immer wieder,

unser sterbender Herr Jesus Christus.

(ii. Rubljows innerer Monolog)

Gott lacht über uns, manchmal weint er, die Ikone

ist nur ein zerbrochenes Fenster zur Ewigkeit hin,

trüb verbirgt es die Zeit, bis in das Grab,

du siehst kahle Bäume,

den Himmel teilende Stromleitungen,

Schornsteine und Dächer und beginnst

an den Farben zu schaben,

du siehst den Himmel,

Stromleitungen, die Bäume teilend, funkelnd,

und zählst die Abende,

während Gott weint, Gott lacht,

beginnt, aber nichts beendet

an deiner Stelle.

(iii. Die Zweifel des Raffaello Santi)

Nacht für Nacht wird mit dunklem Leuchten

das unvollendete Bild der Madonna

auf der Staffelei gegenüber des Bettes lebendig.

     Monika Rinck und