Illyés Gyula: Skytsenglene (Nemtők in Norwegian)
|
Nemtők (Hungarian)A.Minden stewardess karcsú; kedves arcú; fiatal. Levegőben – szárnyakon – utazni nem kockázatosabb, mint keréken. Ezt váltig csak a statisztika tudja. A hiedelem ellen a repülőtársaságok a stewardessek – a légikisasszonyok – kivánatos szépségével küzdenek. A halál szívszorítását a találékony üzlet a szerelem szívnyitó erejével egyensulyozza. A nehézkedés törvényével cerberusfejü szörnyhalál les föl ránk a földről? Amig ilyen édes lények társaságában röpdösünk a légben, alig kaphat el többet belőlünk, mint kutya a légyből. Az üzleti számitás szerint. Ha a világon rend van, azaz számitási alap, a halálnak jobban kell kimélnie a fiatalokat és a szépeket, mint az öregeket s csúnyákat. Az utasok vének, csúnyák, sőt ráadásul kövérek és lomhák. De ebben a közös végzetben, ami ez a repülőút, fajsulyuk elvegyül a lengékével, zsengékével, a veszély tehát megoszlik. Ez a megnyugtatás egyik oka. B.A stewardessek, a légikalauznők szakmája nem könnyű. Mesterteljesítményre képes pincérnők, jól képzett ovónők és ápolónők. Amikor épp nem libegnek, ütemre szinte, az ülőhelyek szük utcácskájában, fölemelt – bár tálca-terhelte – karral, mintegy a bátorság kibontott lobogójaként, a mosoly kiapadhatatlan fényvetéseivel szemükben és ajkuk körül, de szinte farukon is – ekkor az épp oly szűk konyhában lélekzetkapkodva mosogatnak, törölgetnek, tálalnak, bort-sört bontanak s töltenek, kávét-teát készitenek, teljesitvén épp így a rusnyák és renyhék egyéni óhajait is. Nem csak a csészét s poharat nyujtják tökéletes egyensúlyozottságban a petyhüdt ajkak elé, hanem a hányó edényt, illetve a még bajosabban alkalmazható hányó zacskót is. Kimossák a bezúzott homlok sebét, a netán mégis oda jutott csecsemő fenekét; érteniök kell a szülés levezetéséhez is.Mindezt, nincs kétség, nagyobb bizalommal fogadnánk a szakmában jártas, mégpedig minél régebb óta jártas személyektől, vagyis a jó, meghitt terjedelmü nagynéniktől, bibircsókos nagymamáktól. Szilárd talajon. De nem a halál tényleges vagy képzelt közelében. C.A halál és szerelem nem csak azért rokon, mert mindkettő a dolgok rendjén ágyban teljesül. Mélyebb ösztönök színre hozása előtt nem róhatjuk meg a legelnehezültebb utast sem, ha kivallaná, hogy amiként a halálos veszedelmen, magán a halálon is szivesebben menne át egy frissen megismert kivánatos ifjú lény társaságában, mint a régi időtől fogva kedvelt nagymamája vagy akár édesanyja oldalán. Hová? Illenék ide a kérdés. Ugy értve: hova, a halálon át? Csak nem szívósabb valóban a szerelem a létnél is?„Vérem a véreddel egy patakot mosson!” ez nem csak a népballadában a legutolsó és egyben legfelső – suprema! – kivánság, hanem a mélytudat szótárában is. Mert hova megy az a patak is? Bizonyos vagyok benne, a balladáké épp oda, ahova a jobb hijján úgynevezett mély tudaté. Túl a halálon. Ez a megnyugtatás másik oka. D.Mert hogy a szerelem és halál egy delta, illetve egy forrás vagy még helyesebben társ-forrás, azt ime nem csak a nagy katasztrófák – főleg nemzeti s közösségi katasztrófák – gyászműveire elhárithatatlanul oda-faragott, meztelenül vonagló menyecskék példázzák buja tagjaikkal. Nem csak a temetői sugárutak aukciószerűen sorakozó sírkövei bizonyítják az ugyancsak már-már kötelező sok karcsún elferdült derékkal, a márvány alól is vágyat sugárzó kebellel, vénuszhalommal, de a duzzadó atlétaizommal is. Sőt a párzásra kész galambokkal. Ide vág, lám s mennyire szembe – azaz idegbe szökően e tébolygyors repülőgépek utastermének e meghitt budoárhangulata is; azzal nyugtat meg, amivel izgat. Oly fülledt, nyilt s mégis csak levegőben maradó erotikával, hogy valósággal, egy Lajosok korabeli szalon illatát idézi. Tehát még az időből is fölvisz, nemcsak a földről, veszélytelenül. A lenge széplények jóvoltából.
|
Skytsenglene (Norwegian)A. En stewardess pleier å være slank; ung; med pent ansikt. Å reise i luft — på vinger, er ikke mere risikabelt enn på hjul. Det er stadigvekk bare statistikken som vet om dette. Mot den gjengse overtro kjemper flyselskapene med stewardessenes — flyvertinnenes — attråvekkende skjønnhet. Den oppfinnsomme forretning forsøker å oppveie den beklemmende dødsangsten med kjærlighetens hjerteåpnende kraft. Er det ulykkesdøden med Cerberus-hodet som skotter opp imot oss fra jorden ved tyngdekraftens lov? Så lenge vi flyr i luften i selskap med slike søte vesener, kan dette hodet knapt nappe mere av oss enn hunden napper fluer. Ifølge den forretningsmessige beregning. Er verden, det vil si utregningsgrunnlaget, i orden, kommer døden heller til å skåne de unge og vakre enn de gamle og stygge. De reisende er gamle, stygge, attpåtil tykke og trege. Men i den felles skjebne som denne flyreisen er, blandes deres spesifikke vekt med de unges, og faren fordeles dermed. Dette er den ene grunnen til beroligelse. B.Stewardessenes, flyvertinnenes fag er ikke lett. De er samtidig mesterlige serveringsdamer, velutdannede barne- og sykepleiersker. Når de nå ikke svever, liksom på en rytme, i den trange korridoren mellom setene, med oppløftede - selvom av brett nedtyngede - armer, liksom modighetens utfoldede flagg, med smilets uuttømmelige lyskast ikke bare i sine øyne og omkring munnen, men så å si også på deres bak, - da vasker de andpustne opp i det trange kjøkkenet, tørker opp, serverer, åpner vin - og ølflasker og skjenker, lager kaffe og te, og oppfyller dermed de særskilte ønskene til de stygge og dovne. De byr ikke bare i fullstendig likevekt koppene og glassene frem mot de slappe leppene, men også skålen eller den enda mer uhåndterlige posen å kaste opp i. De vasker såret på den kvestede pannen eller det tilfeldig ombordkomne spebarns rumpe; de må ha greie også på selve fødselen. Alt dette ville vi, uten tvil, motta med større tillit fra personer med faglig praksis, og da helst med god og lang praksis, det vil si fra fortrolig-omfangsrike tanter og bestemødre med vorter. På solid grunn, ja. Men ikke i dødens faktiske eller innbilte nærhet. C. Døden og kjærligheten er ikke bare i slekt fordi de begge etter tingenes orden fullbyrdes i sengen. Når dypere instinkter kommer i bevegelse, kan vi ikke en gang dadle den mest ubehjelpsomme reisende om han innrømmer at han mye heller ville gå igjennom en dødelig fare eller selve døden i selskap med et attråverdig ungt vesen som han nettopp har lært å kjenne, enn ved siden av sin kjære bestemor eller egen mor. Hvorhen? Spørsmålet ville være vel passende her. Underforstått: hvorhen, igjennom døden? Er kanskje kjærligheten mere hardfør enn selve eksistensen? «Måtte mitt blod med ditt renne i samme bekk!», dette er ikke bare det siste og samtidig høyeste - suprema! - ønske i folkeballaden, men også i underbevissthetens ordbok. For hvor renner da denne bekken hen? Jeg er viss på at balladens bekk også skal dit, hvor den andre, av mangel på noe bedre kalt underbevissthetens bekk, skal hen. Hinsides døden. Dette er den andre grunnen til beroligelse. D. For det at kjærligheten og døden er det samme deltaet, henholdsvis kilden eller enda bedre medkilden, illustreres ikke bare av de unge kvinner som vrir sine nakne, frodige lemmer, meislet uvegerlig inn på store katastrofers - først og fremst nasjonale katastrofers - sørgeminnesmerker. Dette bevises heller ikke bare av gravstenene som auksjonsmessig følger etter hverandre på kirkegårdenes gater, med de nesten obligatoriske slanke taljene, med barmer og venusberg so får til og med marmoret til å stråle av begjær. Eller med duene parat til å parres. Hit hører også, og se hvor iøynefallende – det vil igjen si nervepirrende, budoarstemningen av de vanvittig hurtige flymaskiners passasjerrom; det beroliger med det som det pirrer med. Med en erotikk så lummer, åpen og likevel uskyldig at det virkelig klarer å mane frem salongduften fra Ludvigenes tid. Det løfter oss altså ikke bare opp fra jorden, men også fra tiden, uten fare. Takket være disse lette skjønnhetsvesener.
|