Illyés Gyula: Landet i høgda (Haza, a magasban in Norwegian)

Jöhet idő, hogy emlékezni

bátrabb dolog lesz, mint tervezni –

bátrabb új hont a mult időkben

fürkészni, mint a jövendőben –?

Mi gondom! – áll az én hazám már,

védőbben minden magasságnál.

Csak nézelődöm, járok, élek,

fegyvert szereztem, bűv-igéket.

Már meg is osztom, ha elmondom,

milyen e biztos, titkos otthon.

Dörmögj, testvér, egy sor Petőfit,

köréd varázskör teremtődik.

Ha új tatárhad, ha kufárhad

özönli el a tiszta tájat,

ha útaink megcsavarodnak,

mint giliszta, ha rátapodnak:

te mondd magadban, behunyt szemmel,

csak mondd a szókat, miktől egyszer

futó homokok, népek, házak

Magyarországgá összeálltak.

Dühöngő folyók kezesedtek,

konok bércek – ezt ne felejtsed,

ha megyünk büszke szájjal vissza,

mint várainkba, titkainkba.

Mert nem ijeszt, mi csak ijeszthet,

nem ölhet, mi csak ölne minket,

mormolj magadra varázsinget,

kiáltsd az éjbe Berzsenyinket.

Míg a szabad mezőkön jártál,

szedd össze, pajtás, amit láttál,

mit szívvel, ésszel zsákmányoltál,

vidám vitáknál, leányoknál.

Mint Noé a bárkába egykor,

hozz fajtát minden gondolatból,

ábrándok árvult szerepét is,

álmaid állatseregét is.

Lapuljanak bár ezredévig

némán, mint visszhang, ha nem kérdik,

szavaid annál meglepőbbet

dörögnek majd a kérdezőknek.

Figyelj hát és tanuld a példát,

a messzehangzóan is némát.

Karolva könyvem kebelemre,

nevetve nézek ellenemre.

Mert ha sehol is: otthon állok,

mert az a való, mit én látok,

akkor is, ha mint délibábot,

fordítva látom a világot.

Igy maradok meg hírvivőnek

őrzeni kincses temetőket.

Homlokon lőhetnek, ha tetszik,

mi ott fészkel, égbemenekszik.

1936 

Kanhende kjem ein gong den tid

når ihugkomst krev meir enn plan -

langt større mot å søkje bak

enn framover, slik vi er van?

Eg ottast ei! — mitt land finst alt

meir vernande enn alle fjell.

Eg går omkring og ser på ting

og væpna sterkt, med ord: eit vell.

Fortelje kor det landet finst

som er så trygt? Eg opnar meg.

Muml fram eit vers av Petőfi:

Ein tryllering slær krans om deg.

Og vart vi herja nok ein gong

av tartar- eller kræmarkrek,

og vegar atter vrir på seg

lik ormar som ein hard fot tek:

med auga lukt, sei i deg sjølv

dei ord som ein gong verkeleg

av flygesand, av folk og hus

let landet Ungarn reise seg,

gløym ikkje av at fjell og elv

— gjenstridig fjell og villfløymd foss

vart tamde når vi stolt gjekk inn

til løyndomen, og den hjalp oss.

Og trugsmål, dei er utan brodd,

og dødens pil flyg langt forbi:

Sei berre fram ei trollskjorte,

rop ut i natta Berzsenyi.

Saml såman alt som du har sett

med' du har vandra fritt omkring,

alt det du fekk av hjartet ditt,

av jenter, munter prat og ting.

Som Noas ark ein gong vart fylt:

Éin art med av alle tankar

skal du ta, og illusjonar,

drøymde dyr som i deg vankar.

I tusen år kan ord stå gøymt

lik dvergemål når ingen spør,

men tordne høgt om tusen år

vil dine ord, om ikkje før.

Så lytt til alt, og lær av det

som talar sjølv når det er tyst:

Møt fienden med muntert blikk

med boka klemd imot ditt bryst.

For eg eig heim — om ingen stad,

for røyndom er kva eg har røynd

i syn: og støytest verda om

eg eig ein heim, om i meg løynd.

Slik bier eg som sendebod,

som vaktar for ein gravlagd skatt.

Skyt panna mi eit skot! Det som

fanst der til himmels flyg den natt.

1936

Knut Ødegård og