Illyés Gyula: En storslagen epoke... og dikterne (Hatalmas, nagy korszak… s a költők in Norwegian)
|
|
Hatalmas, nagy korszak… s a költők (Hungarian)1 Hatalmas nagy korszakban éltem; azon mérve, hány zeuszi magas polcra jutott – koronával fejében – kontár-cézár, néró-ripacs;
azon mérve, mily dzsingiszkáni távlatra lobogtak ledőlt országok s jajongtak leölt népek és míly szahara-tág volt rájuk a csönd;
azon mérve, milyen parányi lett ereje annak, ki szólni mert
s míly varázs-gyorsan lobbant köddé serege, ha – szava foglya – megadta a jelt, ahogy elvárták tőle, hogy kiállni!
Aránytalanság –: düh és gúny nevelt.
2 Meg-megszikrázott a szűz levegőég.
Láthatatlanul, mint angyalcsapat – gazdátlan szinte, mint később közölték – szálldosott benne, tette teendőjét hadüzenet, mustárgáz, hullaszag
s a RENDELET
– ingatag falainkon a rettegett
AVIS! BEFEHL!
a rengeteg – de ki is írta fel? – bonyolult mondatú Mene-tekel –:
a rátapadt szemektől kaptak létet: szárnyakat és karmokat és csőröket, hogy ragadozzanak.
Labirint-rejtette Dögök itt köztünk, férfiak között faltak eleven szűzet s gyermeket.
Csupán mivel az elme engedett s kiszálltak mind az istenek és szellemek,
azok is, kik még ördögök.
S Arion – néma lett.
Akár a fagy-lepte szivek.
A visszhangtalanok, köröttünk.
3 Tántorogtunk. Így nevelődtünk ég felé, költők. Mint fenyőfa-szál? Mint a hinár.
Lengtünk. S minél föntebb, annál ijesztőbben: iszonytatón. Mint más bitón.
Hatalmát időknek s erőknek így mértük, helyt állva, ahogy megszavaztatott.
Ki által, ha nem általatok?
|
En storslagen epoke... og dikterne (Norwegian)
1 Jeg må nok likevel ha levd i en storslagen epoke om jeg tenker på alle de Caesar-fuskere, Nero-bløffmakere som lykkelig nådde Zevs-høyde;
om jeg tenker på hvilke djengiskanske avstander ble belyst av brennende land, hvordan nedsablede folk jamret og hvilken Sahara-stor stillhet senket seg over dem;
om jeg tenker på hvor ubetydelig hans styrke ble som våget å si sin mening
og hvor trolsk-fort hans hær er blitt til dis da han - fanget av sine ord - ga signal, slik det var ventet av ham, til forsvar!
Misforhold: hån og vrede lot meg vokse opp.
2 Ut av rene luften kom det nå og da en gnist.
Usynlig som en hær av engler — herreløst også, som det senere fortaltes — flakket om i eter, opptatt av sine gjøremål, krigserklæring, sennepsgass, lukt av lik,
og på våre vaklende vegger det fryktede
FORORDNINGEN
AVIS! BEFEHL!
de umåtelig mange - men skrevet av hvem? - innviklete Mene-tekel-advarsler :
av blikkene som ble festet på dem har de fått liv og vinger og klør og nebb å gjøre rov med.
Uhyrer, skjult i labyrinter, åt barn og unge piker levende her iblant oss menn.
Bare fordi fornuften har gitt etter og alle guder og ånder er kommet løs,
også de som ennå er djevler.
Og Arion - han er blitt stum.
Lik hjerter, tatt av frost.
Og omkring oss de gjenklangsløse.
3 Vi vaklet. Slik vokste vi opp mot himmelen, vi diktere. Som rake graner? Som tangen.
Vi svaiet. Og jo høyere vi var desto mer nifst og forskrekkende. Som i galgen.
Tidenes og kreftenes makt målte vi ved å holde stand som bestemt.
Av hvem, om ikke av dere?
|
