Hamvas Béla: A bor filozófiája

Szőlő, bor, drágakő, asszony

Sajátságos, hogy a szőlő és a bor nem fedi egymást. A finom szőlőből nem mindig a legjobb bor készül. Most nincs szó a chasselas szőlőről, a kommersz, úgynevezett csemegéről, amely számomra sohasem tudott lényegeset mondani. A nemes Afuz Aliról, a szőlőskertek királynőjéről, Matthias Jánosnéról, sőt a muscat otonelről, és valamennyi szőlők királyáról a muscat black Hamburgról kívánok beszélni. A muscat otonelt kivéve bornak szinte egyik sem alkalmas. Az evésre jelentéktelenebb szőlőkből készül a jó bor. Somlón megkóstoltam az ősi somlai tőke fürtjét. Úgy szemre szép volt, csaknem egészen fehéres zöld, nagy, gömbölyű szemű, áttetszően opálos és üveges, de izéről semmi különöset nem tudok mondani. A Földközi-tengeren elég gyakran tapasztaltam, hogy a jelentéktelen szőlőkből készülnek a jobb borok. Egyszer valósággal megdöbbentem. A tőkén alig borsó nagyságú szemekből álló ritkás fürt. Beteg ez a szőlő, kérdeztem. Megkóstoltam, elég édes volt, de furcsa, pótkávé ízzel. Héja vastag, és rágós. A dalmát nagyot nevetett. Bort hozott és megkínált. Ebben a pillanatban jutott eszembe, hogy az ivás mennyivel erotikusabb, mint az evés. Az ivás a szerelem legközelebbi rokona. A bor olyan volt, mint a cseppfolyós csók.
Most az egyik legszebb bormeditációmról szeretnék beszélni. A berényi kertek között történt, a pince mellett, a nagy diófa alatt ültem a kőpadon, és kiláttam a tóra. Szemben a Badacsony, a Gulács, a révfülöpi dombok és Szigliget. Forró délutánvolt. Egész délelőtt fürödtem, aztán ebédeltem, és kis pihenés után kijöttem ide olvasni. De a könyv mellettem feküdt érintetlen, és csak bámultam a nyarat. A tőkéken a szőlő már érlelődött. Ez rizling. Az ott szilváni. Amaz otelló. Burgundi, mézes fehér, portói, milyen különös, gondoltam akkor, hogy ez a sok inkognitó jelenés, ez mind Egy, de értéke éppen abban van, hogy mindegyik csak utánozhatatlanul önmaga, és semmi más. A szőlők és a borok olyanok, mint a drágakövek. Az egyetlen Egy jelenései. De mindegyik az Egynek más és más spirituális esszenciája. Elkezdtem összehasonlítani a smaragdot, a rubint, a topázt, az ametisztet, a karneolt, a gyémántot a neki megfelelő borral. Nem tagadom, hogy ebben a tevékenységemben rendkívüli segítségemre volt a nő. Mint mindig és mindenben, amikor a spirituális esszenciák határtalan változatosságáról tűnődtem. A drágakövek sem egyebek, mint asszonyok és leányok, inkognitó jelenések, szépségüknek csak ezt az egyetlenegy tulajdonságát, a ragyogó bűvöletet tartották meg. Ez a varázslatuk. De a varázslatot nem szabad szemfényvesztés értelmében venni, hanem mint természetes mágiát. Ez bennük a valóságos lény. Ez az esszencia. Ha tehetném, például megtenném, hogy egy szép leányból spirituális lényét kivonnám és egészen addig tisztítanám, sűríteném, desztillálnám, szűrném, kristályosítanám, amíg elmúlhatatlan és tömény esszenciáját megkapnám. Minden szép nőből végül is drágakövet lehetne készíteni, vagy bort. De akkor nem kristályosítani kellene, hanem feloldani. A drágakövet úgy használnám, hogy aranyba foglalnám és esszenciáját a szememen keresztül magamba szívnám. A bort természetesen úgy, hogy meginnám. A Zsoltár azt mondja: Kóstoljátok meg és lássatok. – Persze az lenne a legjobb, ha a drágakövet, amikor akarom, átváltoztathatnám nővé, kigyönyörködném magam benne, aztán újra átváltoztatnám és meginnám, végül ismét drágakő lenne és sose fogyna el. Volna zafír és ametiszt és gyöngy és gyémánt és smaragd és topáz asszonyom és borom.
Mámoranatómiám főtétele: minden mámor gyökere a szerelem. A bor folyékony szerelem, a drágakő kristályosodott szerelem, a nő az élő szerelemlény. Ha még hozzáteszem a virágot és a muzsikát, akkor tudom, hogy ez a szerelem színekben ragyog és énekel és illatozik és él és megehetem és megihatom.
Az alkimisták azt mondják, hogy a drágakő nem egyéb, mint az eredeti teremtésben élt tiszta szellemlény, vagyis angyal, de amikor az ember bűnbe esett, az anyagba magával rántotta. Kővé változott. Ragyogó tisztaságát azonban, mint kő is megtartotta. Ez az elmélet fedi az én teóriámat arról, hogy a borokban és szőlőkben tulajdonképpen szellemi olajok laknak s ezek géniuszok.
Így üldögéltem és meditáltam a berényi kertekben, s amikor napnyugtakor hazafelé indultam, sikerült a termékeny délutánt vidám csattanóval befejezni. Az út mellett nova szőlőtőkét pillantottam meg. Az első percben meghökkentem. Hát ez ugyan miféle drágakő? Abban a pillanatban rájöttem, hogy a bor teljes világ, és mint minden teljes világ, mint például a nő, a gonosznak, az aljasnak, a sötét pokloknak is helyet ad, és kell adjon. A novaszőlő és a belőle készült maró, büdös, borszerű folyadék nem egyéb, mint az ördög ügyefogyott próbálkozása, hogy ő is bort csináljon. Soha ennél sikertelenebb kísérletet! A nova a puritánok, a pietisták, a vénkisasszonyok, az agglegények bora, a kapzsi, a fösvény, az irigy, a komisz embereké. Egészséges ember, ha szagát érzi, az orrát is befogja, s ha megkóstolja, eszeveszetten köpködni kezd és addig kiáltozik, amíg valami rendes itallal száját ki nem öblíti. Mondom, az ördög megirigyelte a Teremtő borművét, és elhatározta, hogy ő is bort fog csinálni. Beletette sárga kapzsiságát, bosszúszomját, mérgét, pimaszságát, grimaszait, gyáva alattomosságát, komikus nyomorékságát, minden ügyefogyott olaját, és hihetetlenül bőtermővé tette. A nova tényleg legalább hússzor annyi szőlőt terem, mint a nemes tőke. De kinek? A kapzsinak és a fösvénynek, akinek csak az a fontos, hogy soksoksok legyen.
Engem nem csapsz be, szóltam a szőlőhöz. Tudom, hogy a borhoz tartozik az is, hogy büdös pokla legyen. Ez vagy te. A te géniuszod a boszorkány. A te drágaköved a húgykő. Amikor virágzol, ammóniákszagodra összegyűlnek a döglegyek. Te vagy az ateista szőlő.
Megindultam hazafelé, és azon tűnődtem, hogy vacsorához milyen bort fogok inni. Aztán még eszembe jutott valami. Ez már nem tartozik a szőlőre, mert ezt nem szőlőből készítik. Ez a hamis bor. Ez a derített, ólomcukros, szirupos pancs, a legordenárébb merénylet, aminél csak egy iszonyúbb van, a hamisított, a kifestett, nyafogó, kiállhatatlan, hazug, alattomos, kéjsóvár, pénzéhes, hisztérikus nőszemély.

Je zvláštne, že hrozno a víno sa navzájom nekryje. Z chutného hrozna vždy nevznikne najlepšie víno. Teraz nejde o chasselas, takzvané konzumné stolové hrozno, ktoré mi nikdy nevedelo povedať niečo podstatné. Hodlám hovoriť o ušľachtilom hrozne Afuz ali, Kráľovnej viníc, ba aj o muškáte otonel a o kráľovi všetkých viníc čiernom hamburskom muškáte. Dobré víno sa pripravuje z hrozna menej vhodného na konzumovanie. Na vrchu Šomló som ochutnal strapec hrozna z prapôvodného šomlóskeho viničného kra. Tak na pohľad bolo pekné, bezmála celkom svetlozelené s veľkými guľatými bobuľami, priesvitne opálové a sklené, ale o jeho chuti nemôžem povedať nič pozoruhodné. Pri Stredozemnom mori som si pomerne často overil, že z bezvýznamných hrozien pripravujú kvalitnejšie vína. Raz som bol doslova ohromený. Na viničnom kre riedky strapec s bobuľami sotva veľkosti hrachu. To hrozno je choré? – spýtal som sa. Ochutnal som ho, bolo dosť sladké, ale malo čudnú príchuť melty. Šupka bola hrubá a nepožuvateľná. Dalmát sa nahlas rozosmial. Priniesol víno a ponúkol ma. V tej chvíli mi zišlo na um, o čo je pitie erotickejšie ako jedenie. Pitie je najbližším príbuzným lásky. Víno bolo také ako vlhký bozk.
Teraz by som sa rád rozhovoril o jednej zo svojich najkrajších meditácií o víne. Stalo sa to medzi záhradami v Berinčoku, pri hajlochu, sedel som na kamennej lavičke pod veľkým orechom a mal som výhľad na Balatonské jazero. Naproti Badačon, Guláč, kopce nad fülöpským prievozom a Sigliget. Bolo horúce popoludnie. Celé predpoludnie som sa kúpal, nato som obedoval a po krátkom odpočinku som si zašiel sem čítať. Ale kniha nedotknutá ležala vedľa mňa a ja som sa iba kochal letom. Na viničných kroch už dozrievalo hrozno. Toto je rizling. Tamten silván. Tamto otelo. Burgundské, medovobiele, portské, aké je to zvláštne, pomyslel som si vtedy, že bezpočet tajných zjavení je napospol tým Jediným, avšak jeho hodnota spočíva v tom, že zakaždým je nenapodobiteľne sám sebou a ničím iným. Hrozná a vína sú také ako drahokamy. Zjavenie jedného Jediného. Lenže je to ustavične iná a iná spirituálna esencia Jediného. Začal som porovnávať smaragd, rubín, topás, ametyst, karneol a diamant so zodpovedajúcim vínom. Nepopieram, že v tejto činnosti mi bola žena mimoriadne nápomocná. Ako vždy a vo všetkom, keď som rozjímal o neohraničenej premenlivosti spirituálnych esencií. Drahokamy nie sú iné ako ženy a devuchy, tajné zjavenia, uchovali si len jedinú vlastnosť krásy: ligotavé čaro. To je ich pôvab. Čaro však nemožno chápať ako zavádzanie, ale ako prirodzenú mágiu. To je ich pravá podstata. To je esencia. Keby som mohol, tak by som urobil napríklad to, že by som extrahoval z peknej dievčiny jej spirituálnu podstatu a čistil by som ju, zahusťoval, destiloval, preciedzal, kryštalizoval až dovtedy, kým by som nezískal nepominuteľnú a pevnú esenciu. Napokon z každej peknej ženy by sa dal vyrobiť drahokam. Alebo víno, avšak v tom prípade by nebolo potrebné kryštalizovať, ale rozpútať. Drahokam by som používal tak, že by som ho vsadil do zlata a pohľadom by som nasával do seba jeho esenciu. Prirodzene, víno zasa tak, že by som ho vypil. V Žalmoch čítame: ochutnajte a uvidíte! Pravdaže, najlepšie by bolo, keby som drahokam kedykoľvek, keď sa mi zachce, mohol premeniť na ženu, pokochal by som sa ňou, potom ju znova premenil, tentoraz na víno a vypil a nakoniec by z nej bol opäť drahokam a nikdy by sa nepominula. Mal by som zafírovú a ametystovú, perleťovú a diamantovú, smaragdovú a topásovú ženu a víno.
Základná podmienka mojej anatómie opojenia hlása: láska je koreňom každého opojenia. Víno je tekutá láska, drahokam je kryštalizovaná láska, žena je živé stelesnenie lásky. Keď k tomu pridám kvet a hudbu, viem, že táto láska sa skvie farbami a spieva, rozváňa a žije a môžem ju zjesť a vypiť.
Alchymisti tvrdia, že drahokam nie je nič iné ako pôvodne stvorená živá, čistá duchovná bytosť čiže anjel, ale keď človek spáchal hriech, strhol ju so sebou do hmoty. Zmenila sa na kameň. Ako kameň si však takisto uchovala trblietavú čistotu. Táto teória sa zhoduje s mojou teóriou o tom, že vo víne a hrozne pobývajú duchovné oleje a sú to géniovia.
Takto som vysedával a meditoval v záhradách Berinčoka, a keď som sa pri západe slnka pobral domov, podarilo sa mi plodné popoludnie zakončiť vtipnou pointou. Pozdĺž cesty som zazrel vinič nova. V prvej chvíli ma to zarazilo. Aký je to teda drahokam? V tom momente mi zišlo na um, že víno je ucelený svet a ako každý ucelený svet, napríklad žena, poskytuje, ba musí poskytovať aj miesto pre zlé, podlé, temné peklá. Hrozno nova a z neho zhotovená leptavá, páchnuca tekutina podobná vínu nie je nič iná ako diablov nevydarený pokus sám si pripraviť víno. Nikdy neexistoval menej úspešný pokus ako tento! Nova je víno puritánov, pietistov, starých dievok, starých mládencov, skupáňov, lakomcov, závistlivcov a drzáňov. Ak zdravý človek zacíti jeho pach, aj nos si zapchá, a keď ho ochutná, začne posadnuto pľuvať a vrieska dovtedy, kým si nevypláchne ústa nejakým riadnym nápojom. Vravím, diabol závidel Stvoriteľovi vínne dielo a rozhodol sa, že sám takisto stvorí vinič. Vložil doň svoju bledú závistlivú skúposť, smäd po pomste, zlosť, bezočivosť, grimasy, zbabelú podlosť, smiešnu úbohosť, všetky naničhodné oleje a urobil ho neuveriteľne vínorodým. Nova naozaj dáva aspoň dvadsať ráz toľko vína ako ušľachtilý vinič. Ale pre koho? Pre skupáňov a lakomcov, pre koho je dôležité len to, aby vína bolo veľa, až preveľa.
Mňa neoklameš, prihovoril som sa viniču a či vlastne tomu, kto ho stvoril. Viem, že aj to patrí k víno, nemôže mu chýbať páchnuce peklo. To si ty. Tvojím géniom je diablica. Tvojím drahokamom je močový kameň. Keď kvitneš, na tvoj amoniakový pach sa zlietavajú mäsiarky. Ty si ateistický vinič.
Pobral som sa domov a uvažoval o tom, aké víno budem piť večeri. Potom som si spomenul ešte na niečo. Už sa to netýka viniča, lebo to nerobia z hrozna. Je to falšované víno. Táto čerená, sirupovitá žbrnda s olovnatým cukrom je najordinárnejší atentát. Väčšmi odporné je iba jedno: imitovaná, vymaľovaná, fňukajúca, neznesiteľná, lživa, podlá, chlípna, mamonárska a hysterická ženská!