Győrffy Ákos : Vier Sätze über den Berg und über den See (Négy mondat a hegyről és a tóról in German)

Azt kéne látnom, ami előttem van, de nem azt látom,

hanem valami egészen mást, azt, amit képzelek.

Szorosan a kövekhez tapadnak, nem fölfelé,

hanem vízszintesen terjeszkednek, talán mert

agyonnyomná őket az ég, a nagyon közeli

ég, a kúszófenyők térdig érő erdői az út mellett,

talán az ég súlya miatt, inkább tényleg lapulni,

szorosan a kövekhez, arccal a kőnek.

Nem lehet felbecsülni a távolságokat, a közel nem közel,

a távol nem távol, az itt nem itt, az ott nem ott,

nem távolodom és nem közeledem,

nem érek oda és nem hagyom el,

csak megyek és figyelem,

ahogy nem mozdulok el.

A szél teste a tó, ahogy testté lesz a szél, a tó felszínén

az üresség a teste, az üresség a fodrozódások közeiben.

Das müsste ich sehen, was vor mir ist, sehe ich es aber nicht,

sondern etwas ganz anderes, das, was ich mir vorstelle.

Sie kleben fest an den Steinen, breiten sich nicht nach oben,

sondern horizontal aus, vielleicht weil der Himmel sie

erdrücken würde, der sehr nahe Himmel, die bis zum Knie

reichenden Wälder der Latschen am Wegrand, vielleicht

sollte man sich in der Tat wegen des Gewichts des Himmels

anschmiegen, dicht an die Steine, mit dem Gesicht an den Stein.

Die Entfernungen können nicht abgeschätzt werden, das

Nahe ist nicht nah, das Ferne ist nicht fern, das Hier ist nicht hier,

das Dort ist nicht dort, ich entferne und nähere mich nicht,

erreiche es nicht und verlasse es nicht, gehe lediglich

und beobachte wie ich mich nicht verrücke.

Der Leib des Windes ist der See, indem der Wind zum Leib wird

an der Oberfläche des Sees, die Leere ist sein Leib, die Leere

in den Intervallen der Gekräusel.