Forbáth Imre: Egy egyszerű hulla énekel

Fönn a földön sose volt jobb dógom,
Rövidek voltak az összes takarók.
Kinyújtózkodni nem volt sose módom!
Ne higgyétek, hogy élni akarok!

Fütyülök a szent feltámadásra,
Az ember azért él, hogy mások hasbarúgják,
Kést a bordák közé, kosarat a szájra –
Jól élnek csak urak és az úri condrák!

Ne sajnáljátok rothadt húsomat,
Ti jóllaktatok én ettem tökmagot,
A férgecskék nem kaptak túl sokat,
Szeretitek ti is a dögszagot?

Egy darab sáros földet nyújthatok,
Ezzel tömtétek szájamat tele,
Az orromba tömjénfüstöt fújtatok
és malasztot: megette a fene!

Csak a költőt rühellem, az istenfáját!
Ki levegőből és madárdalból él.
Hideg vaskampókkal tépjétek szét a száját,
Amikor szépségről beszél!

Lassù, sulla terra non me lo son passata meglio,
Tutte le coperte erano sempre troppo corte.
A sgranchirmi del tutto, non ho mai potuto!
Non crediate con ciò, che io aspiri a vivere!

Della sacra resurrezione me ne faccio un baffo,
L’uomo viene preso sempre, a calci nel sedere,
Museruola sulla bocca, tra le costole un coltello -
Vivon’ bene solo i signori e le cortigiane ricche.

Non curatevi della mia carne putrida,
Voi avete mangiato a sbafo, io solo semi di zucca,
Vermiciattoli, non vi posso dare molto,
Vi gusta l’odore dell’uomo putrefatto?

Vi offro solo un pezzo di zolla fangosa,
È con ciò, che mi avete riempito la bocca,
Nel mio naso, incenso avete soffiato
e la grazia: porca di una miseria!

Benedetto Dio, detesto solo il poeta!
Campa del canto degli uccelli e dell’aria.
Con arpioni freddi dilaniategli la bocca,
Quando della bellezza parla!